Közélet

Felbőghetnek a láncfűrészek az 1-es villamos miatt is

Nem kevesebb, mint 175 fát fognak jövőre kivágni az Etele úton, hogy megépüljön az 1-es villamos folytatása. A BKK szerint ez elkerülhetetlen, Vitézy Dávid egyetért, a környezetvédők szomorkodnak.

Vitézy Dávid nagy álma volt mindig is egy olyan villamos, ami megkerüli a fél várost, ezért az utasok nagy örömére a belváros érintése nélkül elszállítja őket A-ból B-be. Még Vitézy irányítása alatt történt meg az a dolog, amire a Lágymányosi (manapság már Rákóczi) híd átadása óta várt Dél-Buda:

átvezették a hídon az 1-es villamost, ami lekanyarog a Szerémi és Hengermalom utakon a Fehérvári útig.

Látványterv az 1-es villamos új szakaszáról. Forrás: bkk.hu
Látványterv az 1-es villamos új szakaszáról. Forrás: bkk.hu

De ez még nem a vége, a tervek szerint az Etele térig kéne mennie, így aztán még több értelmük lesz a kibővített P+R parkolóknak. Ugyanis akik beingáznak az elővárosokból, innen nemcsak a 4-es metróval, valamint a 19-49-es villamosokkal indulhatnak a belváros és Pest felé, hanem az 1-es villamossal is. Aztán idén, 2016. október 12-én végre kiírták az EU hivatalos közlönyében a kivitelezési tendert. Ez eddig szép és jó, de van egy zöld bökkenő a dologban:

Megint egy rakat fát kell kivágni a projekt miatt.

Alapjáraton persze nem lenne ezzel gond, ha nem egy olyan városban élnénk, ahol az utóbbi években szabályos fairtást folytat az önkormányzat: csak a széleskörű tiltakozás miatt döntöttek több fa megmentéséről a Városligetben, a 2017-es vizes vb-re épülő uszoda mellett is gyönyörű öreg fákat téptek ki, az Orczy-kertben fagenocídiumot rendeztek, és nem tudni azt sem, egy komplett ártéri erdő sorsa mi lesz, vajon az ingatlanmágnások akarata erősebb-e a természetnél és a zöldeknél.

Favágó villamos?

A Hengermalom úti szakaszon ugyan nem álltak nagy öreg fák, de a középszigetekről jó pár fát kivágtak az építéskor. Az Etele út közepén is végig fasor húzódik, ennek megóvásáért már 2014-ben kiállt a Levegő Munkacsoport, a Magyar Közlekedési Klub, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) és a Védegylet. A szervezetek közösen kérték akkor a BKK-t vezető (egyébként egykori VEKE elnökségi tag) Vitézyt, hogy mentse meg a 175 fát. A terveik szerint a mostani egy forgalmi és egy parkolósáv helyett egy forgalmi és egy közös villamos- és buszsáv lenne, az autóknak a megóvott fák között biztosítanának parkolóhelyeket.

Vitézy azonban idén – már nem a BKK vezetőjeként – azt írta, teljes mellszélességgel kiáll a projekt mellett, még ha ez fák kivágásába kerül is. Szerinte a környezetvédelmi mérleg pozitív lesz a végén, hisz csomóan leteszik a jövőben a kocsijukat a kelenföldi P+R-ekbe, és a meghosszabbított villamossal mennek át Pestre.

BKK: elkerülhetetlen a fairtás

A BKK szerint a tervezés kezdetekor négy megoldást is vizsgáltak:

  • villamospálya a jelenlegi forgalmi sávok helyén;
  • villamospálya a jelenlegi parkolósávok helyén;
  • villamospálya a két középső fasor helyén;
  • villamospálya az északi útpálya két forgalmi sávja helyén.
Látványterv az 1-es villamos új vonaláról. Forrás: bkk.hu
Látványterv az 1-es villamos új vonaláról. Forrás: bkk.hu

A fákat nehéz lenne megmenteni, akármelyik verzió is győzne. Egyfelől mert az építéskor sérülne a fák gyökérzete, másfelől pedig a lombozat benyúlna az űrszelvény fölé, azt 6 méteres magasságig vissza kéne vágni. Minden érv a középen vezetett villamosvonal mellett szól: így megmaradnak a parkolóhelyek, az egész Etele úton kerékpárút épülhet (ami amúgy már létezik) és füvesített vágányokat létesíthetnek.

A hátrányt a BKK is beismeri: a korábban átmeneti jelleggel telepített fákat ki kell vágni.

Ha nem a középső fasor mentén vezetnék az 1-est, akkor az túl közel menne a házakhoz, és más fákat, mintegy 300 darabot kéne kivágni. Ezzel ráadásul 180-nal kevesebb parkolóhely lenne. A mostani megoldás után új fákat is telepítenek majd a vonal mentén, és rendezik a zöldfelületeket. 175 fát vágnak ki (3956 cm törzsátmérővel) és másfélszeres korrekcióval pótolják őket (5935 cm törzsátmérő lesz).

Átültetni nem tudják a fákat a nagyon sűrű közművek és a fák összeérő gyökérzete miatt, sőt a kisebb fák eleve alig élnék túl az átültetést.

Megújul a projekt során az Etele park is, a BKK szerint pedig javulni fog a villamossal a környék levegőtisztasága (az tény, hogy a 103-as busz ki fog esni a forgalomból, várhatóan megszűnik). Egy biztos: a mostani terveket az önkormányzat és a lakossági fórum is elfogadta, az engedélyek jogerősek, így áttervezés biztos nem lesz. A munkálatokat 2017 első negyedévében kezdik majd el.

Szomorúak a favédők

Mindent megpróbáltunk, hogy megmentsük az Etele úti fákat.

Ezzel a mondattal kezdte válaszát a Levegő Munkacsoport. A környezetvédelmi szervezet azt javasolta volna, hogy a középső fasortól délre helyezzék el a villamosvonalat, az Etele út és a Tétényi út sarkán található szolgáltatóház helyére pedig parkolóház épüljön. Szerintük az elmúlt három évben a BKK nem is akart alternatív ötletekről tárgyalni, “mindig csak kijelentették, hogy az övék az egyetlen jó változat.”

Azt írják, Budapesten jelenleg két alapvető szempont érvényesül a fejlesztések során: a minél több – lehetőleg ingyenes – parkolóhely és a járólap. Ezért vágtak ki fákat a Bocskai úton és az északi Duna-parton. Az Etele úton is ezt tervezik, pedig ez két elvet is sért: a Balázs Mór-tervben lefektetett fenntartható közlekedéstervezés elvét és az uniós támogatásokra vonatkozó irányelvet, miszerint a beruházásoknál törekedni kell a környezet állapotának megőrzésére és javítására.

Van még egy drasztikus megoldása a szervezetnek: ki kell terjeszteni a fizetős parkolási zónákat, ugyanis a Fehérvári út, a Bocskai út, a Villányi út, Őrmező és az Etele út és környéke is spontán P+R parkolóvá vált az utóbbi években. Szerintük tarthatatlan, hogy a közösség fizet az autók tárolásáért életminőségben és fenntartásban is. Hozzáteszik:

Botrányos, hogy egyre több járdán kell óvatosan araszolniuk a gyalogosoknak azért, mert autók terpeszkednek rajtuk, vagy azért, mert leszűkítették őket és parkolót alakítottak ki a helyükön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik