Belföld

A fakivágások ellen tüntettek Budapesten

Ráday Mihály szerint egy városban nem egy helyre kell telepíteni az összes látnivalót, hanem üres telkeket, épületeket kellene hasznosítani.

Civil szervezetek tüntettek szombaton Budapesten a Városliget, az Orczy-kert és a Római part fáinak kivágása ellen.

Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke arról beszélt a Hősök terén, hogy a Városliget a világ első tervezett városi közparkja. Feltette a kérdést, hogy kinek jutna eszébe új épületeket emelni a londoni Hyde-parkba, a párizsi Luxembourgi-kertbe vagy a Bois de Boulogne-ba. Szerinte egy városnak az az érdeke, hogy üres telkei, épületei hasznosuljanak, és ne egy helyre telepítse az összes látnivalót, hanem minél több pontra hívja a turistákat, lokálpatriótákat.

Várnai László, a CivilZugló egyesület felszólította a felelősöket, hogy azonnal állítsák le a Városligetbe tervezett megalomán építkezést. Szerinte a fővárosnak 3 ezer hiányzó fát kellene pótolnia, és a régi ipari területeket fejlesztenie.

Jelképesen átadták az Arany láncfűrész díjat, amit Patyi Andrásnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának ítéltek oda, akit 200 fa kivágásáért tettek felelőssé az Orczy-kertben.

Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport munkatársa azt mondta: a Városligetbe tervezett múzeumoknak más helyet kell találni, mert a fák oxigéntermelése „életünk egyik záloga”, a levegő tisztasága és az emberek közérzete szempontjából egyaránt fontosak.

A résztvevők „Megvédjük a budapesti fákat” feliratú molinó mögött vonultak az Erzsébet térről a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Nagymező utcán és az Andrássy úton át a Hősök terére. Amikor a csoport eleje a térre ért, a menet vége a Munkácsy Mihály utcánál volt. A 444 tudósítása szerint több ezren gyűltek össze.

A tömegben többen olyan táblákat tartottak a magasba, mint „Fákat, jó levegőt, közparkokat, élhető várost!”, „Nem kellenek monstrumok a Ligetbe!” vagy „Budapest, ne vágd magad alatt a fát!”. A menet elején többen dobolva, táncolva vonultak, sokan öltöztek zöldbe és sokan érkeztek kerékpárral.

A beszédek után este tízig koncerteket tartanak a Hősök terén, egyebek mellett fellép a Riddim Colony és a Besh O Drom.(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik