Közélet

Marxista filozófust mószerolt be az Mno

Lukács György egyfelől az egyik legnagyobb magyar filozófus volt, másfelől embereke lövetett agyon 1919-ben. A róla elnevezett alapítványt jelentették fel.

Törvényességi ellenőrzés indulhat a Lukács György Alapítvány ellen egy Mno.hu cikket követően – írja a 444. A megújulás küszöbén lévő Magyar Nemzet hírportálja cikket írt arról, hogy Lukács nevét nem viselhetné semmi, mert szerepet vállalt a kommunista diktatúrákban.

A cikk végén kiderül, hogy az ügyészség nem indított vizsgálatot, ezért az Mno “közérdekű bejelentést tett a főügyészségen, amelyben azt kértük, indítson törvényességi ellen­őrzést.”

A 444 összefoglalójában azt írja Lukácsról, hogy nemzetközileg a legelismertebb magyar filozófus és esztéta, a XX. századi marxizmus fontos alakja. Azonban Lukács múltjában vannak sötét foltok: a Tanácsköztársaság helyettes oktatásügyi népbiztosa volt és a Vörös Hadsereg politikai biztosaként Poroszlón nyolc embert lelövetett. Később Nagy Imre kormányának tagja volt, letartóztatták, a hatvanas évek második felére már jó volt a viszonya Kádárékkal.

A cikk idézi a Magyar Tudományos Akadémia évekkel ezelőtti állásfoglalását, ami szerint Lukács bizony részt vett “a kommunista rendszer megalapozásában, kiépítésében és fenntartásában”, ezért róla semmilyen közterület nem nevezhető el. Hozzáteszik, arról nem szól a vélemény, hogy tudósi kvalitásai alapján elnevezhető-e utca Lukácsról. Az Mno szerint alapítvány biztos hogy nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik