Közélet

Tavaly újították fel, most újra romokban a Belváros Főutcája

Kicsivel több mint hat évvel ezelőtt készült el a Belváros Új Főutcája: ekkor vehették birtokba az emberek a Kálvin tér és a Szabadság tér között futó útszakaszt. A tavalyi születésnap környékén a Velvet arról cikkezett, ramaty állapotban van a térkő, és bár akkor orvosolták a hibát, most szinte ugyanúgy fest.

Melyik területről van szó pontosan?

Az Erzsébet tér nyugati oldalán a Belváros-Lipótváros Önkormányzata előtt is futó útról. Az autókon és taxikon kívül több buszjárat (15, 16, 115) is használja ezt a szakaszt, a legnagyobb veszély azonban a kerékpárosokra vár: egy-egy lötyögő burkolatdarab miatt nagyot lehet esni. A helyzet amiatt is szomorú, mert nekik a Főutca végig kétirányú, így könnyű eljutást biztosít a Belváros két vége között.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Eddig két felújítás volt: az egyik két évvel az átadás után (2012-ben), egy pedig három évvel azután, tehát tavaly. Ezekből és a forgalmi adatokból könnyen le lehetett eddig szűrni, hogy nagyjából mekkora az “élettartama” egy-egy javításnak, úgy tűnik, ez most mégsem sikerült.

A helyzet nemcsak a balesetveszély miatt szomorú, hanem azért is, mert a városba látogató turisták közül nagy valószínűséggel nincs olyan, aki ne futna bele a látványba.

Az önkormányzat azt mondja, hogy…

Tisztában vagyok vele, hogy egy forgalmas út hamar “elhasználódik”, mivel azonban szerettem volna válaszokat kapni a kérdéseimre, két héttel ezelőtt megkerestem az önkormányzatot. Sajnos sem arra, sem az emlékeztető emailemre nem reagáltak.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

Tőlük egyébként azt szerettem volna megtudni, hogy:

  • Eleve úgy tervezték a tavalyi felújításokat, hogy egy évet bírjanak ki?
  • Ha nem, akkor minek következménye a mostani állapot?
  • Van-e tervben újbóli felújítás és ha igen, mit csinálnak másképp, mint múltkor?
  • Melyik cég végezte a szakasz felújítását?

Ha esetleg mégis befut a válaszuk, frissítem a posztot.

Fotó: 24.hu / Berecz Valter
Fotó: 24.hu / Berecz Valter

A Velvetnek egyébként tavaly a Budapesti Közlekedési Központ azt mondta, azért nem jár más útvonalon a 15-ös és a 115-ös busz, mert akkor nem érintené a Szervita teret és a járatok célja az V. kerület belső területeinek kiszolgálása. A Ferenciek téri építkezés miatt azonban már hónapok óta kerülőúton járnak a buszok és a Károly körút felől érkeznek a Deák térre – logikus lépés lenne a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Erzsébet tér jobb oldalán továbbhaladniuk, onnan azonban nincsen balra kanyarodási lehetőség a József Attila útra. Igaz, egy kis átszervezéssel ezt is meg lehetne oldani.

Frissítés: Válaszolt az Önkormányzat

Cikkünk élesedése után emailt írt nekünk Belváros-Lipótváros Önkormányzata, amelyben sajnos a feltett kérdéseinkre nem válaszoltak, azt viszont elmondták, hogy a fenti képeken látható útszakasz nem a tavaly felújítotthoz tartozik. Válaszunkban kíváncsiak voltunk arra, hogy mi lesz az út sorsa, illetve azt is, hogy megoldható-e forgalomtechnikailag a Bajcsy-Zsilinszky útról balra kanyarodás. Ezekre sem érkezett válasz, csupán reakciójuk közlését kérték, íme:

Az Önkormányzat válasza

A cikkben látható képek nem a tavaly karbantartott útszakaszt mutatják. A tavaly elkészült szakaszon meghibásodás nem tapasztalható. Belváros Önkormányzata nem csak a felújításokra fordít nagy figyelmet, hanem az időszakos karbantartási feladatait is ütemezetten végzi. Ahol szükségessé válik, ott elvégezteti a karbantartási munkálatokat.

Belváros-Lipótváros Önkormányzata több mint egy évtizede amellett tette le a voksát, hogy csillapítsa a tranzitforgalmat a Belvárosban. A cikkben jelzett szakaszon a 2008-ban tervezettekhez képest jelentős forgalomnövekedés tapasztalható, ezért azon dolgozunk, hogy a környezetszennyező elöregedett buszokat korszerű, elektromos járművek váltsák fel.

A Fővárosnak köszönhetően Belvárosban ezen a vonalon már részben új midibuszok közlekednek, valamint ígértet kaptunk, arra vonatkozóan, hogy teljes mértékben midibuszokra váltják majd az ezen az útszakaszon jelenleg közlekedő régi buszokat. Valamint hosszútávon megoldást jelentene, azaz csökkentené a forgalmat ezen a szakaszon az a forgalomtechnikai változtatás is, amennyiben a Bajcsy-Zsilinszky útról balra lehetne kanyarodni a József Attila utcára.

Belváros-Lipótváros Önkormányzata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik