Közélet

Nem kapta meg a magazinját, bosszúból kivégezte a kézbesítőt

Az ohiói sorozatgyilkos a rendőrség szerint legalább öt emberrel végzett, első áldozatát azért ölte meg, mert az elfelejtette kikézbesíteni az újságját.

Shawn Grate több mint egy évtizeddel ezelőtt kezdte meg mészárlását, de a rendőrségnek még csak most vallott részletesen első gyilkosságáról. Akkori áldozata egy nő volt, akit a házához csalt, majd könyörtelenül leszúrt. Tette mindezt azért, mert a nő – szerinte legalábbis – elfelejtette kikézbesíteni a megrendelt magazinját.

A gyilkos egy erdő melletti területre ásta el a nő maradványait, amit aztán két év múlva felgyújtott, áldozatát így azóta sem sikerült azonosítani. A férfit a napokban tartóztatták le, egyelőre két másik nő megölésével, illetve egy negyedik elrablásával vádolják. Ám a rendőrség egy ötödik holttestet is talált, valószínűleg azt a nőt is Grate ölte meg.

(New York Daily News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik