Közélet

Tovább tart a cirkusz a kitűnő tanulóknak

114 ezerből mintegy 24 ezer jegy sorsa ismert.

Mint korábban megírtuk, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) idén az ország valamennyi általános iskolás korú, kitűnő tanulmányi eredményt elérő diákját cirkuszjeggyel jutalmazta. Voltak gondok, ezért a szocialista Bangóné Borbély Ildikó rá is kérdezett, hányan tudták beváltani az ajándékba kapott cirkuszi belépőt.

Írásbeli kérdésére az Emmi parlamenti államtitkára – a MACIVA tájékoztatására hivatkozva – azt válaszolta, hogy 114 ezer kitűnő tanuló kapott az országban ajándék cirkuszjegyet. Hogy ezek közül hányat tudtak beváltani, arról nincs pontos szám – ismerte el Rétvári Bence.

A beváltott kuponok száma a Fővárosi Nagycirkuszban 18899, a vidéki helyszíneken kb. 5000 db. Pontos kimutatás az utazó cirkuszokban felhasznált kuponokról nem készült, a fent jelzett szám a cirkuszok által becsült szám.

Az államtitkár ugyanakkor jelezte, hogy a beváltási lehetőség ősszel is folytatódik. A Fővárosi Nagycirkusz ugyanis 4500 helyet ajánlott fel októberi bemutatójára, a Lúdas Matyi a cirkuszban című produkcióra, amelyet “a kitűnő tanuló kuponnal lehet megtekinteni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik