Még alig telt el pár hónap azóta, hogy a volt légimentő Máté Gábort kinevezték az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) élére, Balog Zoltán emberi erőforrásbéli miniszter máris pályázatot írt ki az OMSZ vezetésére. Magyarul Máténak mennie kell, utódját decemberben nevezhetik ki – írja a Magyar Nemzet csütörtöki száma.
Valami már nem volt rendben egy ideje az OMSZ-nél, Balog például Máté helyett Mártai Istvánt, a mentőszolgálat korábbi vezetőjét bízta meg azzal, hogy kidolgozza a szervezeti megújulás koncepcióját.
Máté amúgy az OMSZ élére kerülése után nagy tisztogatásokba kezdett. Az egészségügy ünnepén, a Semmelweis-napon mondott fel több vezető mentőtisztnek. Volt, akit 39 év után csaptak így el a munkaköréből.
A Nemzetnek sem az OMSZ, sem az Emmi, sem a korábbi vezető Burány Béla nem nyilatkozott az okokról, amiért Máténak mennie kell. Máté indulatos stílusa sem aratott osztatlan sikert a PestiSrácok szerint, de az új szervezeti és működési szabályzatát és több intézkedését is bírálták.