Közélet

Startupokat kellene segíteniük, Orbán-közeli körökbe is jutott a milliárdokból

Szűk körnek játszott ki EU-s forrásból származó hatalmas pénzeket egy miniszterelnöki kötődésű alapkezelő – írja a Forbes szeptemberi számában megjelenő cikk alapján a 444.hu. A Morando Zrt.-t A Morando Zrt.-t  2008 nyarán alapították,a Jeremie-pénzek szétosztására, a tulajdonosok eredetileg Heim Péter egykori Századvég-vezér és egy Mészáros László nevű üzletember voltak, később Heimet Tombor András váltotta.

Egy 2009-ben benyújtott pályázat  után a Morando 4,4 milliárd forint szétosztható Jeremie-forrást kapott, 2010-től már helyezték is ki a pénzeket, a nagy részét 2012-2013-ban. A Jeremie-pénzek mögött az Európai Unió áll, a program célja eredetileg az lett volna, hogy kezdő vállalkozásokat segítsen, ehelyett a források jelentős része a Morando tulajdonosainak érdekeltségeihez került.

A cikk szerint 450 millió jutott egy “brikettgyártó” – valójában nulla foglalkoztatottal bíró, üres – cégnek, ami a Gödöllői Ipari Parkhoz, a Morando egyik alapítójához kötődik, továbbá több mint 2 milliárd forint mindenféle IT-befektetésekre, amelyek pedig a Synergonhoz kötődik.  1,3 milliárd forinthoz jutott a nyíregyházai Netfone-cégcsoport, amely szintén a Morando-tulajdonosokhoz köthető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik