Egy nyugat-magyarországi kisfaluban élő transznemű hat éve nőként él, és egy közeli nagyváros ruhaboltjában szeretett volna munkát vállalni.
Amikor a bolt vezetője meglátta a férfi nevet tartalmazó iratokat, közölte, hogy az állásra női munkatársat keresnek,
Az elutasítás után a Háttér Társaság segítségével az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, és azt kérte, hogy a Hatóság vonja felelősségre a céget, amiért nemi identitása miatt elutasították az alkalmazását, és ellenséges módon léptek fel vele szemben, írja a hatter.hu.
abban, hogy vele szemben a munkáltató nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg. Emellett azt is megállapította, hogy a munkáltató nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést is megvalósított azzal, hogy mindenképp női alkalmazottat keresett. A Hatóság szankcióként megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, és előírta a határozat nyilvános közzétételét.
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény 2003 óta tiltja a munkáltatók, egészségügyi és oktatási intézmények, szolgáltatók számára a hátrányos megkülönböztetést és zaklatást. Nem ez volt az első eset, hogy valaki felelősségre vonást követelt hasonló ügyben, de az