A harminckét éves Dani tizenegy évvel ezelőtt egy buliból hazafelé menet autóbalesetet szenvedett és eltörte a nyakát.
Egy haverom vezetett, én a hátsó ülésen kókadoztam. Elég rosszul voltam, nem tudtam, hogy ő is részeg. Elaludt a volánnál, és a házuktól nem messze beborultunk egy árokba. Ő karcolás nélkül úszta meg a balesetet, de nekem sajnos nem volt ilyen szerencsém: a becsapódásnál eltört az egyik nyaki csigolyám, és mind a négy végtagom lebénult
– mesélte a 24.hu-nak nyilatkozva.
Daninak hét évébe került, mire sikerült úgy-ahogy feldolgoznia a történteket. „Ennyi idő kellett ahhoz, hogy elfogadjam, ami történt. Rá kellett jönnöm, hiába várok arra, hogy egyszer majd valami csoda folytán kiszállok a kerekesszékből, és minden visszaáll a régi kerékvágásba. Megértettem, hogy nem tehetek mást: el kell engedem a korábbi életem, és találnom kell valamit, ami boldoggá tesz.”
A lelki felépülésben nagyon sokat segített neki a családja, a barátai, és persze az is, hogy sok sorstársától eltérően rendezett anyagi körülmények között élhet, így megengedheti magának, hogy segítőt fogadjon, és viszonylag gyakran eljárjon otthonról.
Sajnos, nagyon sok olyan fogyatékossággal élő kortársam van, akik nem ilyen szerencsések. Ők többnyire a szüleikkel vagy egy otthonban laknak; nehéz sorsú, sok nehézséggel küszködő emberek, akik ritkán tehetik meg, hogy kimozduljanak.
Kényszerű szegregációban élnek
Dani szerint ez a bezártság és az ingerszegény környezet nagyon rosszat tesz a fogyatékossággal élő embereknek. „Nyugat-Európában a mozgássérültek és a szellemi fogyatékossággal élők is aktív részesei a közösségnek. Ott senki nem lepődik meg azon, ha valaki kerekesszékkel közlekedik az utcán – nem úgy nálunk, ahol ezek az emberek kényszerű szegregációban élnek – hangsúlyozta. – Sajnos, Magyarországon a többség még nem tanulta meg, hogyan viselkedjen egy ilyen helyzetben: van, aki zavarba jön, van, aki levegőnek néz minket és persze olyan is, aki túlkompenzál és mindenáron segíteni akar, még akkor is, ha erre nem lenne semmi szükség.”
Mint mondta, fontos lenne, hogy a fogyatékkal élő és az ép emberek közelebb kerüljenek egymáshoz: ezért is csatlakozott Teofilaktu Alexandra és Zsolnay Dóra konduktorokhoz, akik egy barátjukkal, Geller Szabolccsal közösen nemrég indították el a Mozduljunk ki! nevű programot, amelynek célja, hogy a kerekesszékesek szakképzett önkéntesek segítségével biztonságosan, de önállóan szórakozhassanak.
„Dórával már jó ideje gondolkoztunk azon, hogyan segíthetnénk a kerekesszékes embereknek abban, hogy kimozdulhassanak otthonról. Mindketten a budapesti Pető Intézetben tanultunk, és évek óta dolgozunk mozgássérültekkel konduktorként, így pontosan tudjuk, milyen fontos nekik, hogy egészséges társaikhoz hasonlóan ők is szabadon barátkozhassanak, ismerkedhessenek, bulizhassanak – magyarázta Szandra. – Különösen igaz ez azokra, akik veleszületett fogyatékossággal élnek, hiszen
„Nagyon pozitívan viszonyultak hozzájuk”
Első közös akciójukat a Sziget fesztiválon rendezték, ahol szakképzett önkéntesekkel együtt segítettek a szórakozni vágyó mozgássérülteknek. „A főhadiszállásunk a fogyatékossággal élők interaktív kalandparkja, az Ability Park kempingjében volt. Szuper és nem mellesleg akadálymentesített helyen, ahol nagyon sok kerekesszékes fordult meg, köztük magyarok és külföldiek is. Nekik igyekeztünk segítséget nyújtani a közlekedésben, az evésben-ivásban, a fizetésben, a kommunikációban – egyszóval minden olyasmiben, amivel egyedül nehezen boldogultak volna. Nagyon sok kedves embert ismertünk meg, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, és ami még fontosabb, megbizonyosodhattunk róla, hogy az ötlet működik.”
Szandra szerint egy a Szigethez hasonló nagy, nemzetközi fesztivál ideális helyszín arra, hogy a fogyatékkal élőket és az épeket összehozzák egymással.
A fesztiválokon, szórakozóhelyeken, koncerteken, kulturális rendezvényeken mindenki oldottabb és közvetlenebb, mint a hétköznapokban. Könnyebben alakulnak ki spontán beszélgetések, barátságok, az emberek sokkal nyitottabban és érzékenyebben reagálnak egymásra. Ezt most is megtapasztaltuk: a bulizók közül sokan beszélgetésbe elegyedtek a kerekesszékesekkel, összepacsiztak velük, megölelték őket. Nagyon pozitívan és segítőkészen viszonyultak hozzájuk.
Véleményét Dani is osztja. „Nagyon jól éreztem magam a Szigeten. Jó tapasztalat volt. Még akkor is, ha az időm jó részében forgattam vagy újságírókkal beszélgettem, és emiatt nem tudtam elmenni az összes olyan koncertre, amire szerettem volna” – mondta nevetve.
A szórakozóhelyeket is akadálymentesítenék
Szandráék a jó tapasztalatok birtokában szeretnék más fesztiválokra is elvinni a programot. Emellett több népszerű szórakozóhellyel is felvették a kapcsolatot: a cél, hogy a tulajdonosokkal és az ott dolgozókkal együttműködve akadálymentesebbé tegyék a kávézókat, kocsmákat, koncerthelyszíneket. „Számtalan olyan apróság van, amivel meg lehet könnyíteni a fogyatékossággal élők kikapcsolódását. Sokat segíthet például, ha az üzemeltetők felteszik a honlapjukra vagy a Facebook-oldalukra az akadálymentesítéssel és a mozgássérült embereknek nyújtott extra szolgáltatásaikkal kapcsolatos információkat, ha Braille-itallapot nyomtatnak, vagy ha megtanítják a munkatársaikat a jelnyelv alapjaira, hogy a siketek könnyebben tudjanak velük kommunikálni. Természetesen mi is segítünk, szívesen szervezünk például szakmai képzéseket, érzékenyítő programokat.”
Szandráéknak alapvetően három céljuk van: szeretnék aktivizálni a mozgássérült fiatalokat, akadálymentesebbé tenni a szórakozóhelyeket, és egy hozzáértő önkéntesekből álló segítői hálózatot létrehozni, hogy országszerte minél több fogyatékkal élő mehessen el bulizni egészséges kortársaival. „Persze, az is fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen sokan élnek Magyarországon fogyatékossággal, ahogy az is, hogy elérjük, hogy a fesztiválszervezők és a szórakozóhelyek üzemeltetői úgy tekintsenek rájuk, mint potenciális fogyasztókra. Hiszen ők is azok: szórakozni, barátkozni, ismerkedni vágyó fiatalok, akiknek speciális igényeik és szükségleteik miatt ma még sajnos nagyon kevés lehetőségük van arra, hogy társaságba járhassanak” – tette hozzá.
„A szegregáció öngerjesztő folyamat”
Dani szerint a Mozduljunk ki! program hosszú távon arra is alkalmas lehet, hogy javítsa a fogyatékkal élő emberek társadalmi megítélését.
A hétköznapi emberek nem tudják, milyen kerekesszékben élni. Ritkán találkoznak mozgássérültekkel. Nem csoda, ha zavart, bűntudatot vagy idegenkedést éreznek, ha mégis összefutnak velünk. Nem tudják, mit tehetnének egy ilyen helyzetben, hogy mikor és hogyan tudnának segíteni. Ezért is olyan fontosak az olyan kezdeményezések, mint a Rehab Critical Mass vagy a mi programunk, amelyek felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élők helyzetére, és kapcsolatot teremthetnek köztünk és az ép emberek között.
De ami még ennél is fontosabb, kiszakíthatják a fogyatékossággal élőket a fásultságból és a szegregációból. „A szegregáció egy öngerjesztő folyamat. Minél kevesebbet mozdulnak ki a sérült emberek, annál kisebb az esélyük arra, hogy nem fogyatékosokkal barátkozzanak, és így idővel ők is a társadalom elfogadott, aktív tagjaivá váljanak. Azért is határoztuk el, hogy létrehozzuk ezt az önkéntes segítőkből álló hálózatot, hogy segítsünk nekik »akklimatizálódni«. Szeretnénk kimozdítani őket a bezártságból” – magyarázta Dani.
Szandra szerint a jelek biztatók, a fiatalok egyre nyitottabbak a fogyatékkal élők problémáira. „Jó volt látni, mennyien jelentkeztek segítőnek hozzánk. Sajnos, nem tudtunk minden jelentkezést elfogadni, hiszen a a mozgássérültekkel való munkához komoly szaktudás és tapasztalat kell. Ezért is szeretnénk a jövőben olyan továbbképzéseket, workshopokat indítani, amelyeken elsajátíthatják, hogyan segíthetnek sérült társaiknak.”
