Közélet

1300-1400 hátrányos helyzetű településrész van Magyarországon

Legalább 1300-1400 szegregált településrész van Magyarországon, amelyek lakói hátrányos helyzetűnek számítanak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap az M1-en.

Czibere Károly elmondta: a kormány az ilyen összetett szociális problémákkal küzdő embereknek segítene a komplex telepprogrammal, amely folytatására augusztustól 91 milliárd forint áll rendelkezésre.

Megjegyezte, hogy azért is van szükség az ilyen átfogó programokra, mert azt tapasztalták, a szociális problémák gyakran nem külön-külön, hanem halmozottan jelentkeznek és bizonyos területeken koncentrálódnak.

Az államtitkár pénteken egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a karitatív szervezetek, egyházak, civilek, önkormányzatok bevonásával megvalósuló telepprogramok lényege nem lakásépítés vagy felújítás, hanem a közösségfejlesztés. Hozzátette, hogy a szociális munka eszköztárával diagnózist állítanak fel, feltárják a problémáikat, majd saját erőforrásaik feltérképezése után megerősítik a közösségeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik