Közélet
patyi andrás (patyi andrás)

Tudta? Elutasították a kampány vizsgálatát, mert nincs kampány

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 08. 12. 13:15

Ehhez érdemi vizsgálat sem kellett.
Korábban a témában:

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a mostani kormányzati kampány ellen benyújtott szocialista panaszt.  Az MSZP alelnöke, Nemény András azért fordult az NVB-hez, mert úgy ítélte meg: a kormány nem folytathatna kampánytevékenységet a népszavazással kapcsolatban, ha folytatna, akkor is semleges álláspontot kellene elfoglalnia. Az ellenzéki politikus kifogásolta azt is, hogy a kampány egyes elemei valótlanságokat tartalmaznak, így vitatta az “egy városnyi” megfogalmazást abban a hirdetésben, amelyik szerint Brüsszel ennyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni.

A bizottság ügyrendje szerint a testület elnöke tesz javaslatot a határozatra. Patyi András ebben a kifogás érdemi vizsgálat nélküli elutasítására tett javaslatot. Arra hivatkozott, a választási szervek a népszavazási eljárásban részt vevő személyek kampánytevékenységét csak népszavazási kampányidőszakban vizsgálhatják, amely a szavazás napját megelőző 50. naptól – ez az októberi népszavazás esetében augusztus 13-a – a szavazás befejezéséig tart.

A kormány nem lehet semleges

A beadvány a kampányidőszak előtti tevékenységet kifogásolta. A kampányidőszak előtti buzdító, népszerűsítő tevékenység (kampányolás – a szerk.) nem tartozik a választási eljárás szabályai szerint rögzített kampánytevékenységbe, mert az nem kampányidőszakban történik, elbírálására az NVB-nek nincs hatásköre – mondta ez elnök. Patyi a Legfelsőbb Bíróságra hivatkozva közölte, hogy az, ami az elmúlt időszakban történt nem tekinthető a kampány részének. Mivel a kormány a népszavazás kezdeményezője a kormány, így nem semleges szemlélő,

hanem az eljárás céljával és eredményével szoros kapcsolatban lévő közjogi szerv.

Litresits András, az MSZP delegáltja nem értett egyet az elnökkel, szerint jogszabálysértés történt. Mint mondta, nagyon sajnálja, ha az NVB nem tud mit kezdeni azzal, ha kampányidőszakon kívül valaki kampányol. Fábián Adrián választott tag szerint egyértelmű, hogy kampány folyik, ami alkalmas a választók befolyásolására, de azzal egyetértett, hogy a testület ezzel hatáskör híján nem tud foglalkozni.

Patyi András felhívta a tagok figyelmét arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság szerint számos esetben kerül sor a választás kitűzése előtt politikai párt népszerűsítésére, programok ismertetésére. Az LB szerint a választási kampányidőszakon kívül eső politikai tevékenység nem tiltott, általános módszere a politikai irányzatok népszerűsítésének. Helyettese, Bozsóki Éva megjegyezte, a kormányprogram része a bevándorláspolitika.

A bizottság többsége egyetértett azzal, hogy a kormány most csak tájékoztat népszavazási kezdeményezéséről. A határozat ellen szavazott Litresits András és Fábián Adrián. Az NVB ülésén, a napirend elfogadásakor Litresits András azt javasolta, vegyék fel a napirendre a Gőgös Zoltán által kezdeményezett népszavazási kezdeményezés aláírásainak ellenőrzését, de ezt a testület nem vette napirendjére.

Az a törvény, hogy a Fidesznek igaza van

Korábban Tóth Zoltán választási szakértő teljesen törvénytelennek nevezte a kormány népszavazási kampányát, éppen azért, mert azt a törvény szerint legkorábban a népszavazás előtti 50. napon lehetett volna csak elkezdeni. Tóth Zoltán szerint Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke is messze túllépett szerepén, amikor arra buzdított, az emberek vegyenek részt a referendumon.

Szerinte a népszavazási törvény filozófiája, hogy a Fidesznek mindenben igaza legyen, pedig a népszavazásnak

az az államfilozófiája, hogy ha egy megoldható társadalmi probléma az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, akkor annak joga van lemondani a döntési kompetenciájáról a nép javára, visszatérve így a közvetlen demokráciához.

Tóth Zoltán szerint a mostani népszavazás ezzel szembe megy, hiszen a kormány győzködi az embereket az álláspontjáról. Ráadásul közpénzen. Mint mondta a kormány nem is kampányolhatna, hiszen a referendum kiírásakor az Országgyűlés átruházta a népre a döntés jogát egy olyan témában, amelyben nem is lehetne népszavazás.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.