Közélet

És azt tudták, hogy ez még csak nem is a népszavazási kampány volt?

Kifejezetten szükségesnek ítélte a kvótareferendummal kapcsolatos nyári tájékoztatási kampányt a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a kampányt folytatják, és abból minden kormánytag kiveszi a részét. Szerinte október 2-án Magyarország lakói elsőként nyilváníthatnak véleményt az unióban arról, hogy elképzelhetőnek tartják-e, hogy a brüsszeli bürokrácia a nemzeti parlamentet megkerülve határozzon a szerinte kényszerbetelepítésről.

A kormányszóvivő azt gondolja, “az illegális migráció okozta kihívások és feladatok velünk vannak”. Az elhúzódó nyomás miatt a kormány intézkedni fog a szeptember 9-én lejáró, a tömeges bevándorlás okozta országos válsághelyzet meghosszabbításáról – jelezte.

A Hvg szerint azt is elmondta, hogy szerinte augusztus 13-án új időszámítás kezdődik, ott már a népszavazáshoz kapcsolódva kell a kampányt folytatni. A lap szerint Kovács odacsapott a baloldali ellenzéknek is, amely egyrészt az otthon maradásra buzdít, másrészt meg tiltakozik amiatt, hogy a külföldön dolgozó magyarok nehezen szavazhatnak. Kovács szerint ideje lenne eldönteni, hogy valójában mit akarnak, ráadásul a szabályokon már nem lehet változtatni, hiszen kitűzték a népszavazás időpontját.

Az új hirdetések tartalmáról nem beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik