Közélet

Pert vesztett a MÁV – 13 ezer vasutas örülhet

mav-vonat(430x286).jpg (Array)
mav-vonat(430x286).jpg (Array)
A szakszervezetnek még több pere is van a munkáltató ellen.

Több milliárd forintot fizethet ki a MÁV-Csoport szeptember 10-ig mintegy 13 ezer vasutasnak, miután jogerősen pert vesztett a VDSzSz Szolidaritás szakszervezettel szemben – írja a Napi.hu. A MÁV nem jól számolta ki a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatottak fizetését. A vasárnap dolgozók (például jegyvizsgálók, vezető jegyvizsgálók, forgalmi szolgálattevők, pénztárosok és váltókezelők) előző szombati munkanapját ugyanis nem rendes munkaidőként, hanem túlóraként (rendkívüli munkavégzésként) kellett volna elszámolni.

A VDSzSz Szolidaritás több mint két éve kezdeményezett tárgyalásokat a munkáltatóval, ennek eredménytelensége miatt indított pert, amit jogerősen megnyert. Ezt követően a szakszervezet Dávid Ilonával, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójával most megállapodott, hogy augusztus végéig a mintegy 13 ezer vasutas megkapja késedelmi kamatokkal együtt a 2013-2015. közti időszak elmaradt túlórapótlékait.

Az idei első három hónapot a 2016. augusztusi munkabérrel együtt, szeptember 10-ig kapják meg az érintett munkavállalók – közölte az érdekvédelmi szervezet, emlékeztetve rá, hogy a jogerős ítélet után a MÁV elérte, hogy a nemzetgazdasági tárca törvénymódosító javaslatot terjesztett be, és a parlament törölte is a Munka törvénykönyvéből a pert megalapozó szabályozást.

Akár az atombombánál: kell a kritikus tömeg, hogy felrobbanjon!

Ezt írja honlapján a szakszervezet, idézve elnökét, Halasi Zoltánt.

Eredményt csak a tagok tudnak elérni. Ezt kell megérteni. Remélem, hogy ez jó példa volt arra, hogy ha sokan akarják, bármit el lehet érni a munkáltatónál. Komolyan mondom: bármit. Csak ehhez kell az a kritikus tömeg, mint az atombombánál, hogy felrobbanjon.

A szakszervezet kicsinyes bosszúnak tartja a törvény módosítását, jelezte, hogy a jövőben is jogi úton támadja meg a munkáltatók inkorrekt jogellenes magatartását. A  VDSzSz Szolidaritásnak jelenleg is több pere van folyamatban, a heti pihenőidő ki nem adása miatt is bírósági eljárást indított a MÁV-Start Zrt. ellen.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik