Közélet

Az MSZP előválasztást akar, az LMP elutasítja

Az MSZP elnöke máris a baloldali előválasztásról beszél, mert szerinte csak teljes összefogással lehet legyőzni a Fideszt. Molnár Gyula azt mondta: az LMP önállósága bátor, de öngyilkos stratégia. Hadházy Ákos szerint ugyanakkor egy kormányváltás után nem mehetnek úgy a dolgok, mint korábban, ezért az LMP társelnöke azt szeretné, ha még nem a mandátumokról beszélnének.

Ellenzéki stratégiák 2018-ig címmel tartott pódiumbeszélgetést Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az Ökopolisz Nyári Akadémia nyitónapján, csütörtökön este Felsőtárkányban. Az LMP pártalapítványánya által szervezett tábor nyitórendezvényén mindkét pártvezető kiemelten fontosnak nevezte, hogy 2018-ban leváltsák a jelenlegi kormányt, de a hogyanról más elképzeléseik voltak.

Hadházy Ákos úgy fogalmazott: 2018-ban kell kormányt váltani, mert 2022-re elfogynak az uniós támogatások, és nem lesz több olyan lehetőség az ország előtt, mint jelenleg. Szerinte ugyanakkor arra is garanciát kell adni a választóknak, hogy a korábbiakhoz képest teljesen más kormányzás következik. Ez a két dolog azonban csak együtt működik – mondta, és ez szerinte azt is jelenti, hogy most nem a mandátumok elosztásáról kell beszélni.

Molnár Gyula úgy fogalmazott, hogy 2018-ban nem “egy választás” lesz, hanem “a választás”. Szerinte ha a Fidesz marad hatalmon, közjogi és gazdaság értelemben is be fogja fejezni az új, nem demokratikus rendszer felépítését. Úgy vélte, hogy egy ellenzéki kudarc esetén a választók el fogják zavarni a jelenlegi pártokat, és társadalmi mozgalmak indulnak. A szocialista pártelnök ugyanakkor azt mondta: nem hiszi, hogy bármely ellenzéki párt önmagában képes lenne győzni, ugyanakkor a Jobbik által kínált alternatívát vállalhatatlannak nevezte.

Hadházy Ákos ezzel szemben azt emelte ki, hogy másfél-két évvel a választások előtt sokan a pártok támogatottságát mutató adatokat nézik, holott ezek a számok nem biztos, hogy összeadódnak. Sőt, egy rossz szövetség esetén inkább elveszhetnek a szavazatok. A politikus célként nevezte meg az elbizonytalanodó kormánypárti szavazók elérését.

Molnár Gyula viszont úgy vélekedett, hogy a Fidesz szavazóbázisa két év alatt nem fog 1,5 millió alá esni. “Nekünk az a feladatunk, hogy összerakjunk 1,7-1,8 millió szavazatot” – jelentette ki. Szerinte rossz irányba vezet, ha az LMP akar lenni az igazság bajnoka, nem az LMP dönt más pártok hitelességéről. Az MSZP hitelességét a választók döntik el, és azt kell eldöntenie kinek-kinek, hogy eleget vezekeltünk-e. “Nem szagolgatni kell egymást a következő időszakban”, hanem arra kell koncentrálni, ami összeköt bennünket – mondta.

Az esetleges választási együttműködésről a szocialisták elnöke kijelentette, a 60-65 reális eséllyel bíró egyéni képviselői helyre mindenki nevezze meg a jelöltjét, majd előválasztással döntsenek az ellenzéki pártok az indulóról. Hadházy Ákos ezzel szemben – az LMP tagságára hivatkozva – elutasította az előválasztás lehetőségét, amit viszont Molnár Gyula “bátor, de kicsit öngyilkos” stratégiának nevezett. Szerinte kérdés, hogy adott helyzetben képes lesz-e az LMP változtatni a stratégiáján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik