Kiírta a koncessziós pályázatot a főváros az úgynevezett hop on-hop off autóbuszos városnézésre, írta a Magyar Nemzet kedden. A majdani nyertesnek legalább 25 autóbuszt kell kiállítania a 70 fővárosi helyszínt, 39 buszmegállót érintő útvonalon. A húszéves megbízásból a lap szerint eleve kizárják azokat a társaságokat, amelyeknek az utolsó három évben a városnéző szolgáltatásból származó nettó árbevételük nem éri el az 1,2 milliárd forintot.
A hozzáférhető hivatalos magyarországi cégadatok szerint a pályázaton e megkötés miatt várhatóan csak hárman indulhatnak: egy külföldi és egy belföldi cég, valamint egy részben jordániai érdekeltségű konzorcium.
Arról a 24.hu írt elsőként, hogy a városnéző buszok milliárdos bevételt hozó piacát is központosítja a főváros, jövőre már csak egyetlen cég járművei vihetik körbe a turistákat Budapesten. Az előterjesztést a lehető legkisebb feltűnés mellett, zárt ülésen tárgyalták, és a főpolgármester is csak arról beszélt, hogy egyszer egy ilyen busz meghúzta a kocsiját.
Később arról is írtunk, hogy egy jordán milliárdos család kaszálhat az üzleten.