Adatigényléssel fordult a múlt héten a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi koordinátora Ásotthalom önkormányzatához, hogy megtudja, miből áll a fegyveres mezőőrök rendészeti tevékenysége, milyen formaruhában dolgoznak, hányan vannak, illetve a fegyveres biztonsági őrségről és a mezei őrszolgálatról szóló törvény alapján milyen fenntartói utasításokat kaptak tavaly szeptember óta.
Léderer András nem kapott választ a kérdéseire, ugyanakkor a település polgármestere, a Jobbik alelnökének megválasztott Toroczkai László kitette Facebook-oldalára a koordinátor fényképét, azzal a kísérőszöveggel, hogy „ő kezdett most adatgyűjtésbe az ásotthalmi mezőőrségről, nyilván azzal a céllal, hogy elérje a felszámolásunkat”. A személyeskedő bejegyzésben Toroczkai azt is megjegyezte, hogy Léderer az SZDSZ ifjúsági szervezetének volt elnöke, egy interjúban pedig arról beszélt, hogy zsidó, illetve homoszexuális. „Ásotthalomról rendeletben tiltottuk ki a hozzá hasonlóan a rend ellen fellépő személyeket és szervezeteket” – írta Toroczkai.
Léderer szerint nem az az érdekes, hogy az ásotthalmi polgármester hogyan inzultálja őt, hanem hogy milyen viselkedést legitimál a kormány, és mire képes a magyar állam által nem védett menedékkérőkkel szemben Toroczkai mezőőrsége.
A jogvédő válogatást is közölt azokból az üzenetekből, amit Toroczkai posztja után a Jobbik-alelnök követőiből kapott. Egyebek mellett azt írták neki, hogy „Első transzportos”, „Megtalálom a gecit, agyonverni az ilyet”, „Megdöglesz zsidó”.
Ebben élünk 2016-ban
– összegezte a történteket Léderer. (444)