A 16 éves fiú símaszkkal a fején ment be egy bácsbokodi vegyesboltba július 21-én, majd késsel hadonászva a bevételt követelte. Végül annyira megijedt a ráordító eladónőtől, hogy üres kézzel elszaladt.
![Mennyire béna rabló már az, aki attól elmenekül, hogy ráordítanak? 1 Fotó: police.hu](http://24.hu/app/uploads/sites/17/2016/07/n3305193_1.jpg)
A bajai nyomozók két órán belül elkapták a fiatalt, aki mindent beismert. Az is kiderült, hogy július 19-én és 20-án két vendéglátóhelyen is járt, ahonnan pár pénzzel a zsebében távozott. A fiú ellen lopás és rablás miatt indult eljárás, a rendőrség kezdeményezte továbbá előzetes letartóztatását is.