Közélet

Itt a lé a tét – Lázár valójában bukott

6000 000 000 000 forint került el tőle.

Ezt már a HVG írja. Lázár János a Figyelőnek azt mondja,

Nem minden az, aminek látszik. Csak néha…

Meg azt is mondja, támogatja Orbán Viktort, aki fellép a politika és a gazdaság káros összefonódása ellen. Ugyanakkor a HVG arról ír, hogy a kormányfő most éppen tőle vont el egy összességében 6000 milliárd forintos területet. Egy tollvonással megfosztotta minden olyan hatáskörétől, amely egy pénztermelő gazdasági hátország kialakításához lenne felhasználható.

Miközben a Heti Válasz arról ír, hogy a Fidesz “B” terve szerint lehet Lázár János 2018-ban a kormányfő, a HVG szerint maga a kancelláriaminiszter dédelget ilyen ambíciókat. Ehhez az önálló imázs mellett sokak szerint saját profitcentrumot próbált barátja, Spéder Zoltán segítségével építeni.  Ez viszont már nemcsak a bankoknak nem tetszett, hanem Orbán Viktor és Rogán Antal köreinek sem. Nem akartak maguknak belső ellenzéket.

A HVG Orbán szokásos hatalomgyakorlási metódusának nevezi, hogy egyetlen kormánytagból sem csinál mártírt. A kormányzati kommunikációval ellentétben azonban valójában az történt, hogy Lázárt kisemmizték, az általa összelapátolt politikai és gazdasági hatalom másokhoz került.

A HVG szerint a kormányon belüli kabinetrendszer a miniszterek lefokozását jelenti, Orbán kézi vezérléssel történő kormányzását erősíti. Sokan ezt már az elnöki kormányzás felé tett olyan lépésként értékelik, amelyben nő a miniszterelnök káderpolitikájának súlya.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik