Közélet

A rendőrségre menekült a család, akiket a felbőszült helyiek akartak meglincselni

Az egész azzal kezdődött, hogy a férfi véletlenül elsodort egy úttesten gyalogoló nőt.

A család Encsencs felé tartott június 12-én, amikor autójukkal belefutottak egy óriási tömegbe Piricsén, ahol éppen ballagást ünnepeltek. A kocsit vezető apa megpróbált kikerülni egy négyfős, úttesten gyalogló társaságot, ám a manőver közben elsodort egy 29 éves nőt – írja a Zsaru Magazin.

A baleset láttán a falubeliek azonnal körbevették az autót, az elsodort nő élettársa pedig rugdosni kezdte a járművet, amelynek betört a hátsó üvege és a megrongálódott a karosszériája is. A nő testvére eközben a szélvédőt dobta be egy kővel, majd megpróbálta kirángatni a sofőr feleségét a kocsiból. Az apa ekkor a nejét és kilencéves fiát védve úgy döntött, hogy elindul az autójával, ám tolatás közben is fellökött egy embert.

Fotó: André Ildikó, Nyírbátori RK
Fotó: André Ildikó, Nyírbátori RK

A férfi nem mert megállni, inkább egyenesen a Nyírbátori Rendőrkapitányságra hajtott segítséget kérni. A sofőr ellen közúti baleset okozása miatt indult eljárás, a támadókat pedig másnap elkapták az egyenruhások. Egyikük ellen garázdaság és rongálás, egy másik férfi ellen pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt indítottak eljárást.

A bíróság június 15-én tárgyalta a két férfi ügyét, egyikük 2 év 10 hónapot, társa 3 évet kapott. A védők fellebbeztek, ezért az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik