A 13 és 14 éves lányok a Newcastle-i Primark üzletből vitték el a gyereket, akit egy közeli parkba csaltak. A rendőrök két órán belül találták meg őket, ekkor kiderült: ez volt a második próbálkozásuk aznap, mivel az első gyereket nem sikerült elrabolniuk. A lányokat kezdetben aljas indokból elkövetett emberrablással vádolták, az interneten ugyanis korábban olyan címszavakkal kerestek, mint „szexuális erőszak” és „kiskorúak megerőszakolása”. Ezt végül emberrablásra változtatták, bizonyítani ugyanis nem tudták, hogy bármit is akartak volna csinálni a kislánnyal. A letartóztatott lányok büntetlen előéletűek voltak, bár a szociális munkások jól ismerték őket, sokszor elszöktek ugyanis otthonról. A tárgyalás júliusban folytatódik.
- 13:05 Külföldön próbálkoznak, itthon még hiányzik: miért nem mondják be az NB I-es meccseken, milyen döntést hozott a VAR?
- 12:53 Évezredeken át szexelhettünk a neandervölgyiekkel
- 12:51 Fegyveresek raboltak el Szerbiában egy X-Faktoros énekest, váltságdíjat követeltek érte
- 12:25 Súlyosan megbetegedett egy ICE által őrizetbe vett 18 hónapos kislány, hetekkel később kapott csak megfelelő orvosi ellátást
- 12:17 Szívbemarkoló: Lindsey Vonn elindult szakadt térdszalaggal, de hatalmasat bukott
- 12:06 Fagy Gdanskban, Punxsutawney Phil, Snoop Dog és Bad Bunny a hét képein
- 11:29 Nem csupán érmet nyerne az olimpián, de akár szurkolókkal is randizna az amerikai szánkós
- 11:20 A nyári amerikai bombázás óta először ült tárgyalóasztalhoz Irán és az Egyesült Államok
- 11:10 Ezért ítélték életfogytiglanra Mindszenty bíborost
- 11:00 Vitaminok, méregtelenítők, étrend-kiegészítők: pénzkidobás a legtöbb csodaszer
- 10:45 Brunner Blanca váratlan hírt kapott, mégis indulhat az olimpián
- 10:25 Meloni állítja, aki az olimpia ellen tiltakozik, az Olaszország ellensége
- 10:05 Harc a fűtésért: Putyin a telet használja fegyverként Ukrajna ellen
- 09:54 Kiara Lord nyeri a legtöbbet A Nagy Ő-vel: két hét alatt csaknem 8000 új követőt szerzett
- 09:53 Elfogták a férfit, aki pénteken többször rálőtt egy orosz tábornokra – videón a menekülése
- 06:04 Egy éve ilyenkor: anyaszült meztelenül jelent meg Kanye West felesége a Grammy-gálán
- 11:00 Vitaminok, méregtelenítők, étrend-kiegészítők: pénzkidobás a legtöbb csodaszer
- 09:53 Elfogták a férfit, aki pénteken többször rálőtt egy orosz tábornokra – videón a menekülése
- 05:40 Mit jelent az akkumulátorkímélő töltés az okostelefonoknál?
- 07:34 Meghalt Brad Arnold, a 3 Doors Down frontembere
- 06:36 Havazás is lehet vasárnap
- 05:30 Vámpírfilmes kvíz: Orlok gróftól Pengéig – mennyire ismered a mozivászon vérszívóit?
- 08:51 Betörés közben sérült meg a részeg betörő, mentőt hívtak Ferenchez Vecsésen
- 09:16 Eltörte és elvesztette friss ezüstérmének néhány darabját a svéd sífutó
- 06:28 Az Egyesült Államok megszüntette az orosz energia miatt Indiára kivetett büntetővámot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
