Közélet

A világ legmerészebb szökését négy auschwitzi rab követte el

A négy férfi SS-katonának öltözve szökött meg a haláltáborból, történetük filmre kívánkozik.

A nácikkal szembenálló lengyel cserkészek egyik tagját, Kazimierz Piechowskit néhány társával 1939 november 12-én, a magyar határ átlépésekor fogták el, majd került előbb a baligródi, majd a szanoki, aztán a krakkói Montelupichba, végül pedig Wisnicz börtönébe, de nem ez volt a végállomása – 1940. június 20-án, 312 másik lengyellel együtt, politikai fogolyként megérkezett Auschwitzba.

KZ Mauthausen, SS-Männer vor Gefangenen
SS-katonák a mauthauseni tábor rabjai előtt

Az első pillanattól kezdve tervezte a szökést, melyre végül éppen két évvel később, 1942. június 20-án került sor: három politikai fogoly társával, Stanisław Gustaw Jasterrel, Józef Lemparttal, valmint Eugeniusz Benderával egy talicskát ellopva, a Rollwagenkommando munkásaiként simán kisétáltak a tábor Arbeit Macht Frei-feliratú főkapuján, majd betörtek az SS-Totenkopfverbände katonáinak raktárába, ahonnan egyenruhákat és fegyvereket szereztek, melyeket – amennyiben elkapják őket – a német katonák helyett maguk felé fordítottak volna.

tumblr_miwr63eLhx1s76t4to1_1280

Az elítéltek egyike, Eugeniusz Bendera gyakran dolgozott az SS-tagok autóin, és vezette őket a tábor körül, így ismerte a garázs helyét. Hétvége lévén az épp üres volt, tehát könnyen meglovasíthatták Paul Kreuzmann százados Steyr 220-asát, majd a külső sorompó felé vették az irányt.

MHV_Steyr_220_1937_01

A szabadság határát jelentő sorompóhoz közeledve az azonban nem akart kinyílni, pedig az őr a tövében állt. A négy férfi úgy érezte, itt az idő az öngyilkosságnak, de végül mégsem ez történt Lelassítottak, majd Lampart megkérte a németül legjobban tudó Kazimierzet, hogy csináljon valamit. A férfi nem habozott – az autó megállása után kinyitotta annak ajtaját, és kissé kihajolt, hogy látsszon a rendfokozata, majd kiüvöltött az őrök egyikének:

Istenverte barmok, nyissák ki! Meddig kell még itt várnunk?

Az őr eleget tett a kérésnek, a rabok pedig pillanatokkal később már a szabadságot élvezhették.

Az autót hatvan kilométernyire a tábortól elhagyták, majd szétváltak: Piechowski hamis papírokkal előbb munkát vállalt egy gazdaságban, majd felvette a kapcsolatot az ellenállással, és a háború végéig őket segítette. Szüleit szökése után Auschwitzba küldték, ahonnan sosem tértek vissza. A háború után a Gdanski Egyetemen tanult, mérnök lett, de a kommunisták a háborúban vállalt szerepe miatt tíz évre börtönbe vetették. Ebből hetet le is töltött, majd 33 évesen szabadult, a következő évtizedeket pedig a kormány mérnökeként töltötte.

És a többiek?

Bendera visszatért a Przedbórzban élő feleségéhez, egy gyermeke született. 1959-es válása után Varsóba költözött, tizenegy évvel később hunyt el.

Lempart megházasodott, egy lánya született. 1971-ben hunyt el, elgázolta egy busz. Édesanyját fia szökése miatt Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tért vissza.

Jaster Varsóba ment, ahol beszámolt az Auschwitzban történtekről, majd felvette a harcot a németek ellen. 1943 májusában, néhány társával együtt megállított egy, a lublini börtönből Auschwitz felé indított vonatot, 49 elítéltet megmentve. Ugyanebben az évben újra elfogta a Gestapo, halálának ideje, helye és módja nem ismert. Szüleit deportálták, Auschwitzban hunytak el.

A történetből a szocializmus bukása után dalok és dokumentumfilmek születtek, utóbbiak egyike, a Kazik and the Kommander’s Car itt teljes hosszában elérhető:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik