A migrációval kapcsolatos politikai nézőpontot le tudjuk egyszerűsíteni a kirekesztés vagy integrálás kettősségére. Voltaképp létezik a legtöbb ember lelkében egy vágy, hogy bár csak ne volna ez a migrációs válság. Akad persze néhány „elvetemült”, aki örül ennek, akár mert politikai tőkét kovácsolhat belőle, akár mert egyszerűen semmi veszélyérzete nincs, akár mert jóhiszeműen az Amerikai Egyesült Államokat pozitív modellnek tartja. Ám a legtöbben a migrációban látják a népvándorlásvonást, és a legtöbben látják, hogy ez válság. Függetlenül attól, hogy konzervatívok vagy liberálisak, jobboldali vagy baloldali szavazók.
Van egy elképzelés arról, hogy mi magyarok különösképp bezárkózók vagyunk, és nagyon negatívan viszonyulunk ehhez a válsághoz, vagyis a kirekesztés pártján állunk. Az igazság azonban az – és nem is értem, hogy ez miért nem lett még kihangsúlyozva magyar nyelven is a TÁRKI kutatásból -, hogy a nemzetek közti összehasonlításban a magyaroknál sokan jóval negatívabban állnak az Európán kívül érkezettekhez.
Az Európán belüli mocorgás lehetőségéről már nem is beszélve (ld. TÁRKI 19.oldal). Ez azonban nem jelenti azt, hogy pozitívan állnánk hozzá, nem, mi is negatívan állunk, csak hát 10 százalékkal kevésbé vagyunk elutasítók, mint a csehek, aztán jönnek a lettek, a görögök a szlovákok stb. Sőt, ebben a sorrendben csökken is a különbség, míg például az olaszok és a magyarok elutasítása közt már nincs különbség.
Sőt, ami a háborús övezetekből érkező menekülteket illeti, a tekintetben még Orbán Viktor is mindig amellett érvelt, hogy rajtuk segíteni kell, és a TÁRKI szerint is például a szlovákok 63 százaléka vélte úgy, hogy nem kéne őket segíteni. (A magyarok és a lengyelek attitűdjeiket illetően a legsegítőkészebbek voltak. A szlovákok kétszer olyan elutasítók a legrászorultabbakkal szemben, mint a magyarok)
Ha megpróbáljuk ezeket az adatokat értelmezni, valószínűleg egyfelől a megtapasztalásból származó túlterhelődés, illetve a valódi bezárkózási hajlam dimenzióit találjuk. “Nem is kell hozzá migráns, hogy előítéletesek legyünk velük szemben”, erre jó példák a csehek, és a szlovákok. És „belepusztultunk már a gondokba” – mondhatják a görögök. Mi magyarok bele se pusztultunk, és zárkózottak se vagyunk, ennek tulajdonítható a relatíve pozitívabb attitűd. (Mindez azt jelenti, hogyha a szlovákoknál, cseheknél megjelennének a migránsok, ők is megváltoznának, mert más dolog hogy mit gondolunk, és más, hogy aztán mit cselekszünk.) Azt gondolom, nem árt az ilyen dolgokat is kiemelni egy kutatásból, mert rendre torz önképet alakítunk ki magunkról. A magyarok tehát rendelkeznek itt tapasztalatokkal, és érettebben is gondolkodnak.
De hogy miképp gondolkodik a magyar, és miképp a magyar politikai vezető elit, az megint más lapra tartozik. Természetesen hatnak egymásra, és hogy miként, erre is van most adatunk. Megint a TÁRKI friss kutatására támaszkodnék. 2015 júliusában volt nálunk a legtöbb mérlegelő beállítódású honfitárs, azaz 56 százalék mérlegelt, míg 5 százalék volt támogató idegenbarát, és 39 százalék idegenellenes. Az idegenellenesek aránya nagyobb volt előtte is, meg utána is. Elfogadjuk a TÁRKI kutatóinak magyarázatát, szerintünk is nagyon valószínű, hogy ebben a hónapban, mikor láttuk a médiában, hogy a sztrádáinkon menetelnek a menekültek, elfogadóbakká váltunk, mert a probléma kézzelfoghatóvá vált. Ha látom, hogy embereknek gondjaik vannak, akkor inkább hajlamos leszek segíteni, mintha erről nincs kézzelfogható közelség, ellenben a politikai elit kirekesztő szólamokat hangoztat. Vagyis amint elvonultak, elkezdett hatni a politikai propaganda.
A politikai propaganda nálunk Magyarországon mindig elutasító volt. Gondoljunk csak az elhíresült plakátkampányra. Ebből az elutasításból alighanem születtek is jó döntések. Ilyen a schengeni rendszer védelme, az, hogy illegálisan ne lehessen átlépni a határt stb., ezeket ma már a többi EU-s tagállam is vallja.
A politikai propagandával szemben azonban ott tornyosult egy ideig a valóság, amit nem lehetett azzal elintézni, hogy ne legyenek itt, ha már egyszer fizikai valóságban itt voltak. Az állam intézményeinek cselekednie kellett, de az erőforrásaik kevesek voltak, és igen csak jól jött a számukra a civil segítség. Hogy miként tudott összedolgozni ebben az időben az állam és például a Migration Aid vagy a Migszol, arról jó volna, ha születnének beszámolók, miközben nyilván a politikai elit meg nem szívelte ezeket a civil megmozdulásokat. Sokat segített a bulvár média is, hiszen számos celeb végrehajtott valamilyen jó cselekedetet, és a bulvár az ő tetteiket is bemutatta.
Jelen pillanatban a slágertéma a kvóta. A kvótarendszer elutasítása logikus következménye a kormányzati politikának, mely támaszkodik is az emberek jogos félelmeire, aggodalmaira, a többség elutasítására. Természetes, hogy nem akarunk magunknak fölösleges problémákat, csak hogy megint az a kérdés, hogy ki tudjuk-e rekeszteni őket, vagy pedig egyszerűen itt vannak. Ezúttal nem fizikai értelemben, mint amikor átvonultak rajtunk, hanem jogi értelemben. Mert ha itt vannak az EU-ban, és mi is az EU-ban vagyunk, akkor itt vannak nálunk is.
Márpedig a magyarok jó okkal nem akarnak kilépni az EU-ból, ebben az esetben pedig nekünk is ki kell vennünk a részünk a menekültválságból, függetlenül attól, hogy mit hoz a népszavazás.
Igazából a civilizációnk jövőjét tekintve valóban nem az a kérdés, hogy milyen kvóta rendszerrel tudjuk megoldani az integráció kérdését, hogy melyik tagállam mit tesz a közösbe, hanem az, hogy az EU meg tudja-e oldani. Ez végeredményben nem is a kvótától függ, de egyvalamitől nagyon is, és ez az, hogy ne a kirekesztés pártjára helyezkedjünk.
Két dologban kezd kibontakozni egységes álláspont. Az egyik, hogy az EU határait meg kell védeni, a másik, hogy az integrációba sokkal többet kell belefektetni, mint a második világháború utáni időszakban, mert az területi elkülönülésekhez, és multikulturális, azon belül pedig hátrányos helyzetű csoportok kialakulásához vezetett.
Az integráció kérdése sokkal összetettebb, semhogy ezzel itt érdemes volna most foglalkozni, mindössze annyit kell megjegyezni, hogy kimenetele tényleg kétséges, minden aggályos felvetés ezzel kapcsolatban jogos, és érdemes rá odafigyelni, viszont ha kimondjuk, hogy a cél az integráció, akkor egy valamit már nem csinálhatunk: nem uszíthatjuk a saját társadalmunk polgárait a bevándorlókkal szemben, mert nincs az az ember aki képes volna integrálódni egy olyan közösségbe, ahol őt magát nem látják szívesen.
A társadalom befogadókészsége nem elégséges, de szükséges feltétele a sikeres integrációnak. Ez a legnagyobb probléma. Mármint az, hogy Európa nem bízik magában. S eléggé ketté is vált, de nem elsősorban területileg, hanem szociológiai értelemben. Létezik egy elitje, amely nagyon kemény feltételeket kitalálva nekilátna ennek a feladatnak, és létezik a nép, amely meg elutasító. Az elit az integráció mikéntjéről gondolkodik, ebbe akar pénz-paripát és fegyvert rakni, míg a népesség 60-80 százaléka ebben nem partner, márpedig nélkülünk nem megy. Nélkülünk csak a kirekesztés forgatókönyve volna megvalósítható, de mintha az a világ, amelyben nem jönnek-mennek a népek, sohasem létezett volna, mostantól meg különösképp nem fog.
Ami minket magyarokat illeti, nálunk az elitünk sem partner a nyugati elit törekvéseivel, és paradox módon a társadalmunkban találni több mérlegelőt.
A képlet tehát tényleg roppant egyszerű. Ha eldöntjük, hogy integrálni akarunk, le kell mondani a menekültellenes politikáról. Szerintem az európai civilizáció fennmaradásának más esélye nincs is, mint a bevándorlók integrációja. Ha belső háborús etnikai zónák alakulnak ki, az már nem Európa lesz, hanem valami új.
Merkelék is hoznak most olyan döntéseket, amelyek túllépnek az integráció józanságán. Ha közvetlen családtagokat sem hozhatnak maguk után a bevándorlók, akkor ha megerősödnek, föl fognak lázadni. Ez is embertelen. De az sem egy okos gondolat, hogyha integrálni akarunk, akkor leépítjük az oktatási rendszerünkben azokat a képzéseket, melyek aztán ezeket a feladatokat el tudnák látni. Az államok előtt rengeteg kihívás jelenik meg az integráció feladatával kapcsolatban, politikusainknak is erre kéne fókuszálnia, ehelyett viszont egy rövid távú népszerű kérdés, a kvóta körül forgunk, s kergetjük, mint macska a farkát.
Kiemelt képünkön: Résztvevők a Migration Aid csoportnak a migrációval összefüggő törvényjavaslatok ellen, illetve a bevándorlók melletti demonstrációján Budapesten, a Kossuth Lajos téren 2015. szeptember 2-án.MTI Fotó: Bruzák Noémi
