Közélet

Kondorosi Ferenc magvas gondolatai terrorizmusról és bevándorlásról

Kondorosi – aki, ahogy azt az MTI az erről szóló hírében már rögtön az első mondatban igyekezett tudatni, “a Gyurcsány-kormány államtitkára” –  annak kapcsán nyilatkozott a Kossuth Rádiónak, hogy a múlt héten bemutatták A migráció kockázatai című könyvét. A szakember az MTI beszámolója szerint kijelentette: nagyon sok múlik azon, hogy a terrorizmust sikerül-e megfékezni – hozzátéve: a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetet is csírájában kell elfojtani, fizikailag meg kell semmisíteni.

A szakértő annak kapcsán, hogy a szervezet Magyarországot is megfenyegette egyik üzenetében, azt mondta: Magyarország szerepe felértékelődött a nemzetközi tárgyalásokon, de ettől még nem vagyunk olyan valószínű célpont, mint például Brüsszel. Ezzel együtt hozzátette: semmit sem lehet kizárni, mert a terrorizmus természetének épp az a lényege, hogy váratlan legyen a támadás.

A volt igazságügyi államtitkár szerint ahogy a terrorizmus elleni küzdelemben, úgy az illegális migráció megfékezésében is nagy nemzetközi összefogásra van szükség. Ebből a feladatból olyan országoknak is ki kell venniük a részüket, amelyeket közvetlenül nem érint, mint például Új-Zéland, Ausztrália és Kanada.

Kondorosi Ferenc azt mondta: ami szükséges volt, azt a magyar kormány megtette, de – mint kiemelte – Európa egyedül nem tudja megoldani ezt a problémát. Az ENSZ-nek kellene egy mesterséges államot létrehoznia valahol Szíria vagy Irak területén – vélekedett.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik