Maga süket?

Tessék?

Maga süket?

Viccelek!

Én is.

Nem vagyok süket.

És néma sem. Nagyobbat üvöltött a rendőr arcába, mint ő az önébe. Lekiabálta szegénynek a sapkáját. Még jó, hogy a Terminátor-napszemüveget nem fejelte le róla.

Várjon! Nem mindegy az előzmény! Úgy kezdődött, hogy én a kicsinyke ujjacskáimmal feszítettem le a drótocskákat a Városligetben a fakivágási munkaterületet eltakaró fekete molinóról, vigyázva, be ne szakítsam a fóliát, mire azt mondja az ott posztoló rendőr, hogy rongálás, amit teszek, mire érveltem, hogy nem az, mire ő beledugta az orrát az arcomba, és üvöltött, mire én sem voltam rest, én is beledugtam az orromat az arcába, és nyolcszor akkorát üvöltöttem, amitől úgy megijedt, hogy elkapta a fejét, minek következtében leesett a sapkája, és azzal, ahogy kapkodott utána, nevetségessé vált. Sajnálom, de amilyen az adjisten, olyan a fogadjisten.

Az ön viselkedése kifogástalan volt?

Nem találok benne kivetnivalót.

Van a duma, hogy azt a kezet, amit rendőrre emelnek, el kell törni.

Én nem emeltem kezet!

Hangot emelt az első pillanattól, hevesen gesztikulált, közel lépett a rendőrhöz, amit ő akár fenyegetésnek vehetett.

Ő belépett az aurámba, én meg az övébe: döntetlen.

Hivatalos személy. Közfeladatot látott el.

Én pedig fákat mentettem. Egyébként, lehet, nem is rendes rendőr volt.

Hanem milyen?

Rendészetben, titkosszolgálati munkában járatos ismerőseim szerint igazi rendőr sosem viselkedik így. Ez a Pinochet külsejű alak totál képzetlennek tűnt.

Vagyis?

Vagyis tán olyan ember bújt abba az uniformisba, aki nem tagja a rendőri állománynak.

Hanem minek a tagja? Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak?

Ez itt egy oknyomozói feladat, amiben annyit tudtam segíteni, hogy a helyszínen készült videókon is jól hallhatóan felolvastam az illető nevét és azonosítási számát. Már csak azt kell kideríteni, hogy a rendőrség állományában létezik-e ilyen néven és azonosítási számmal ember, és ha igen, az úgy néz-e ki, mint a rám üvöltő férfi. Ez úton is kérem a rendőrséget, hogy tisztázza a helyzetet.

Mit keresne egy titkosszolga Illés Zoltán városligeti famentésén?

Tudom én? Annyi bizonyos, hogy az üvöltözés után nagyon hamar civil ruhás nyomozók is érkeztek a helyszínre, és akkor ez a Pinochet eltűnt.

Van önnek ügye a titkosszolgálattal?

Nem tudok róla. Bár az kétségtelen, hogy hevesen és nyilvánosan küzdök Paks 2 ellen, ami ugye kiemelt nemzetbiztonsági kockázatú beruházás, és nyilván védelem alatt áll.

Ön a drótocskázással más tulajdonát bolygatta.

Nem akartam ellopni semmit!

Én sem akarom ellopni az ön zakóját, de ha elkezdem morzsolni a hajtókáját, lehet, bemos nekem egyet, aztán rohanhatok az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz.

Nem örülök, ha a zakómat fogdossák, de ha beleegyezek, morzsolhatja.

A fakivágós cég nem egyezett bele, hogy ön kidrótozgassa a molinót.

Én meg nem egyeztem bele, hogy molinót tegyenek ki.

Abba nem önnek kell beleegyeznie, hanem annak, aki fakivágással bízta meg a céget.

Már ott félrecsúszik a dolog, hogy a cég közterületet törvénytelenül munkaterületté nyilvánított.

Ahol huszonméteres városligeti fákat vágnak ki, elkerítendő a területet, nehogy a lezuhanó ágak agyoncsapják a pokrócra andalgó kutyasétáltatókat.

És már az is agyoncsap, ha látom, mi történik? Megmondjam, mire kell a molinó? Hogy az átlagember ne lássa a vandalizmust! Na, most figyeljen, hadd csapom fel a naptáramat!… Itt van, ni, hogy egy héttel a Városliget előtt a József nádor téren próbáltam a hotelépítés miatt halálra ítélt fákat megmenteni. Ott is azzal kezdődött, hogy fekete fóliával takarták el a területet az állampolgárok elől, amiből tudtam, hogy rettenetes nagy a baj, próbáltam is, mint az őrült, segítséget szerezni, de nem sikerült, így március kilencedikén, amikor végeztem a tanítással a Közép-Európai Egyetemen, ahol állásban vagyok, egy ollóval azonnal indultam, hogy átvágom a kerítést, és polgári engedetlenség keretében behatolok, de sajnos akkorra az összes fát kivágták. Ekkor visszatértem a tanszékre egy kolléganőmért és az okostelefonjáért, mert nekem még ez a régi mobilom van, működik, miért cserélném le, visszamentünk, és dokumentáltuk a vandál pusztítást, ennyit tehettem. Ezek után a vandalizmus következő tervezett helyszínén, a Városligetben, március tizennegyedikén magam kértem a környezetvédő aktivistákkal ott piknikező szervezőt, Ráday Mihályt, hogy a riadólánc tagja lehessek, és ő ebbe beleegyezett. Három nappal később reggel kilenc harminckor értesítés érkezik a telefonomra, hogy elkezdődött a fák kiirtásának előkészülete! Egyetemi kötelezettségeim miatt nem tudok rögtön odasietni, így csak fél tizenegy, tizenegy tájékán érkezem, és már kint a fekete fólia! Még szerencse, hogy addigra bemászott pár aktivista, és leállította a munkálatokat. Mi az én szerepem? Egy óvatlan pillanatban két kézzel, mint az amerikai futballban, kitolok két százhúsz kilós hústornyot, őrzővédőket, én döbbenek meg a legjobban, hogy az én testalkatommal ez sikerülhet, és a mögöttem támadt fizikai térben, résben benyomul további harminc-negyven ember, és sikeresen elfoglalja a területet. Patthelyzetben telnek a következő órák, mígnem én fél négy-négy körül a fólia lebontásáról döntök, arra gondolva, hogy évekkel korábban Orbán Viktor mellett álltam, amikor a Parlamentnél kordont bontottunk. Ha kordont szabad volt bontani, fóliát is lehet!

„Illés Zoltán soha nem volt normális. Húsz éve ismerem, tudom. De úgy tűnik, mára végképp elgurult a gyógyszere. Remélem, legközelebb a rendőr szétveri a pofáját. Ne legyenek kétségeik: például az Egyesült Államokban egy ilyen szituációban szétbasszák a pofáját és elviszik, ha agyon nem lövik. De hát ott demokrácia van, nálunk meg, mint tudjuk, diktatúra. Éppen ezért bőven elegendő, ha Zolikát, ezt a beteg, frusztrált faszt, legközelebb pofán vágják. Ráfér.” Bayer Zsolt írta ezt önről.

Zsolttal sose voltunk barátok, csupán közös pártnak voltunk, vagyunk a tagjai. Ez a fékeveszett, frusztrált, magamutogató őrjöngés róla szól, önmagáról veti papírra sorait. Amúgy tűpontos a szöveg, csak cseréljük az Illés Zoltán nevet Bayer Zsoltra, illesszük tetszőleges háttér elé, és rögtön érvényes. Bayer Zsolt mindent megtesz, hogy a neve forogjon a sajtóban.

Akárcsak ön. Félévente akciózik egyet hol Paks 2-vel, hol szemétégetővel, hol fát mentve, aztán körbejárja vele a médiát.

Félévente? Gondolja csak át! Mikor is akcióztam Százhalombattán?

Tán novemberben.

Úgy bizony. És a dolog decemberre, januárra és februárra is áthúzódott. Most pedig március van, és ebben a hónapban a városligeti már a második akcióm! 2015 elején a napelemek termékdíja és V. Németh Zsolt államtitkár ellen tiltakoztam, aztán a római-parti mobilgát és Tarlós ellen, aztán jött Paks 2. Nem várok én féléveket.

Fidesz-tagként üti a Fidesz-kormány intézkedéseit. Volt főnöke, Fazekas vidékminiszter szerint ön arra az asztalra piszkít, ahonnan bő két évtizeden át evett.

Üzenem: miniszter úr, sajnos nincs hová piszkítanom, ugyanis nincs asztal, ti vertétek szét, ti loptátok szét, ti hordtátok szét, ti tüzeltétek el.

Elképesztő energia, elszántság munkál önben.

Büszke vagyok rá!

Úgy küzd a Városligetben, mintha az esőerdők sorsa múlna a molinókon, pedig mindössze negyven olyan fáról van szó, mely az ország utóbbi évtizedeinek legnagyobb, egy demokratikusan megválasztott kormány döntése nyomán készülő kulturális gigaberuházását blokkolja.

Ne becsüljünk le negyven fát!

Egy közepes erdőgazdaságban ennek naponta a többszörösét vágják ki, s égetnek el zöldenergiaként akár százéves vértesi tölgyeket.

Ráadásul előtte ledarálják őket! Na de én az ellen is küzdök ám, hogy biomasszává alakítsunk erdőket, és villamos áram fejlesztésre használjuk! Amúgy meg a Városligetben negyven fa azt jelenti, mintha a Vértesben kiirtanák a fél erdőt.

Negyven fa nem a fél Városliget. És a Városliget nem egyenlő a Vértessel.

Ilyen mértékű pusztítás megengedhetetlen!

Ön az előző ciklusban még parlamenti képviselőként megszavazta azt a százötvenmilliárd forintos Liget-projektet, aminek most útban van a negyven fa.

Ma is messzemenőkig támogatom kulturális építmények létesítését, akár a ligetben is, de csak úgy, ha inkorporálják, azaz beépítik a fákat.

Az utolsó szálig mind a negyvenet?

Mindet!

Alighanem lehetetlent kér.

Nyugaton számos helyen találni ilyet.

Amihez az kell, hogy egy akár a kiállítótérben lombját hullató platán beleférjen az építészeti koncepcióba, meg az is kell, hogy legyen pénz a nyilván jelentősen emelkedő költségekre.

Erre megéri pénzt és tervezői kreativitást áldozni!

Mennyi közpénzt ér meg negyven városligeti fa életben tartása?

Egy svájci tanártársam emlékeztetett rá, hogy hasonló esetben ők úgy csinálják, hogy kérik a polgárokat, egyesével jelezzék egy internetes felületen, kinek-kinek mennyit érne meg, teszem azt, negyven fa megmentése. Az egyik polgár tízmillió forintnyi összeget mond, a másik kétezer forintnyit, a harmadik akármennyit, a végén összeadják a számokat, kijön egy összeg, és az állam azt használhatja fel a nemes célra.

A szavazók szépen utalják is a maguk tízmillióját, kétezrét, akármennyijét?

Dehogy! A polgárok csak azt határozzák meg, hogy a közpénzből mennyit áldoznának. A végén az állam fizet.

Nem értem.

A kormány pénze a mi pénzünk: döntsenek hát az emberek. Követendő példa!

Na de így nem az emberek döntenek mindannyiunk pénzéről, hanem maroknyi zöld. Ha például húsz magyar fabarát azt mondja, hogy nekik fejenként tízmilliárdot ér az a negyven fa, akkor toljunk plusz kétszázmilliárdot a Liget-projektbe?

Így van! Pontosan!

Akkor az a negyven fa többe kerülne, mint az összes épület együttvéve.

Bizony! És mi következik ebből?

Anarchia.

Nem! Az következik belőle, hogy ha nincs plusz kétszázmilliárd, akkor vigyék olyan helyszínre a beruházást, ahol nem kell se kivágni, se inkorporálni.

Na, de ha egyszer elvileg a Városligetben van a legjobb helye.

Ha nincs pénz inkorporálásra, akkor nem ott van a legjobb helye.

Negyven fa. Negyven. Tényleg nem az Amazonas.

Vigyék a Nyugati pályaudvar mögé a múzeumi negyedet.

Lehetetlen.

Miért?

Ön volna az első, aki tiltakozásba fog.

Én?

Van sejtelme, hány száz, ezer ecetfa senyved a sínek mellett? Mire azt mind inkorporálják a Csontváryk és a Mednyánszkyk közé, vége a demokráciának.

Az ecetfákat nyilván nem kell inkorporálni, de egy százéves, dús lombkoronájú fa szakmai tekintetben nem vethető össze egy husánggal.

Egy réges-régi interjúban ön utcai harcosként határozta meg magát.

Így igaz!

Rászolgált a harcos jelzőre, hiszen a mostani pinocsetezés a sokadik csatája. Hol fát mentett, hol hulladéklerakó ellen tiltakozva kockáztatta testi épségét. Sőt már az 1998-as kampányban balos plakátragasztókkal pofozkodott.

Nem sima plakátragasztókkal, hanem magával Schmuck Andorral akasztottam tengelyt, de pofozkodásig nem jutottunk, ugyanis a kettőnk fizikuma közötti különbség eleve kizárja az ilyet. Kis lökdösődés, na, az volt. Úgy történt, hogy hatodik kerületi fideszes képviselőjelöltként a csapatommal bent ülök a párt Lendvai utcai székházában, esszük a szendvicseket, beszélgetünk vagy negyvenen, amikor kinézve arra leszünk figyelmesek, hogy az oszlopról két fiatal kaparja le az Illés Zoltán-plakátokat. Abban a pillanatban, mint a villám, mint a szélvész kiszaladok az épületből, és felszólítom őket, azonnal hagyják abba tevékenységüket. Ekkor jelenik meg a Schmuck Andor, akinek az emberei az elkövetők.

Feljelentés született bántalmazás miatt.

Schmuck Andorhoz nem értem! Az viszont kétségtelen, hogy az egyik fiatalembert itt hátul, a nyakánál megfogtam, hogy nem moccanhat, míg rendőr nem érkezik. Látlelet lett a vége, miszerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett az illető.

Profi grabancfogás.

Az volt. Majd elterjesztették, hogy az Illés Zoltán összeverekedett a Schmuck Andorral.

Ez az aktivistaság áll igazán jól önnek, mégis beült a Parlamentbe. Három ciklusok keresztül országgyűlési képviselő volt, közel tíz évig a Fidesz alelnöke, négy éven át vezette az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságát, másik négy éven át zöldállamtitkár volt Orbán 2010-es kormányában. Csakhogy az elveihez, az igazához ragaszkodva a hatalom részeseként is sorra összeveszett még a sajátjaival is: az 1998-as kormányukban nyílt konfliktusa támadt a kisgazda Pepó környezetvédelmi miniszterrel, majd Martonyi külügyminiszterrel, 2010-től pedig államtitkárként vívott Orbán rosszallását is kiváltó belháborúkat.

Mert így tartottam tisztességesnek. Mindig is ügyek mellett álltam ki.

Megérte belekóstolni a nagypolitikába?

Meg. Bár személyesen nem hiányzik sem az államtitkári munka, sem az államtitkári és a képviselői státusz, a rendszerváltás óta mégiscsak én vagyok az egyetlen politikus, aki szakmai alapon kiállt a környezet- és természetvédelem érdekeiért úgy, hogy az elveiért a pozícióját is hajlandó volt elveszíteni. Meggyőződésem, hogy igenis lehet kompromisszum az értékek és az érdekek között.

Orbán tudta, hogy Illés Zoltán egy aktivista, 2010-ben mégis államtitkárt csinált önből. Miért? Aztán pedig, amikor látta, mennyi konfliktust gerjeszt, miért hagyta, hogy végigkardozza a négy évet?

Közvetlenül a 2010. tavaszi választások után én voltam az első kormányzati személy, akit a miniszterelnök úr megnevezett. Egyik nap felhívott Navracsics Tibor, és közölte, Orbán Viktor azt kéri tőlem, leendő államtitkártól, hogy a médiában magyarázzam el az országnak, milyen jó az a népnek, hogy kevés tárca lesz, és hogy én is mennyire örülök, hogy nem környezetvédelmi miniszterként vezetek önálló tárcát, hanem államtitkárként, a mezőgazdasági minisztérium részeként irányítom a területet. A feladatot fegyelmezetten végrehajtottam, pedig nyilvánvaló volt, hogy az én hitelességemet használták, hogy eladják a népnek a koncepciójukat. Hálából eztán négy éven át gyöngítettek, sorra vették el tőlem az uniós pénzeket, a megújuló energiák ügyét, a vízügyeket. És használtak tovább. Amikor 2014 elején szóvá tettem mindezt Lázár Jánosnak, ő azt felelte, Zoltán, te kiváló harcos vagy, Viktor nagyon szeret téged, te teremtetted meg Magyarországon a zöldbékét, amióta te vagy az államtitkár, ezen a területen semmi konfliktus nincsen, köszönünk mindent, számítunk rád továbbra is. Kormánytagságommal béklyót kötöttek rám, hogy ne elszabadult hajóágyúként, hanem lekötött hajóágyúként viselkedjem. De még így is gazemberségek tömegét akadályoztam meg, csupán vitorláskikötőből úgy negyvenet vétóztam.

Vétózott? Legföljebb elodázott.

Jogos! Szörnyülködve nézem, ahogy most Balatonfenyvesen négyszázötven méter Natura 2000-es területet építenek be. Lenti kollégák súgják, hogy tehetetlenek, föntről megfenyegetik őket, bajuk esik, ha nem adják ki az engedélyeket. Mindenki fél.

Ön addig okoskodott, hogy 2014-ben nemhogy államtitkári posztot, még parlamenti képviselői helyet se kapott.

A jó mindig elnyeri méltó büntetését. Rogán Antal mesélte, hogy Orbán Viktor saját kezűleg húzott le a pártlistáról, ahol eredetileg harmincegyedik voltam. Méghozzá arra való hivatkozással, hogy az Illésre a parlamenti képviselőségnél sokkalta fontosabb feladat vár.

Küldték Dél-Afrikába nagykövetnek.

Küldtek, de eszem ágában nem volt menni. Ez volna a sokkalta fontosabb feladat? Orbán Viktor el akart távolítani a politikától, és mivel úgy gondolja, politizálni csak a Parlamentben, pozícióból lehet, hát lehúzott. De, mint a mellékelt ábra mutatja, politizálni nem csak a Parlamentben lehet. A politikust nem a pozíciója csinálja meg, hanem a harcai, a kiállásai.

Ma már haragszik Orbánra, de húsz éven át igencsak igyekezett jóban lenni vele. 2010-ben egy interjúban üzente neki: belátja, a pártjával szemben nem lehet eredményes, ezért ha szakpolitikai erőfeszítéseit a Fidesz támogatja, azt politikai lojalitással viszonozza. Miért mondta ezt? És ha mondta, miért nem csinálta?

A lojalitás nálam nem azonos az elvtelenséggel. Államtitkárként sok kompromisszumot kötöttem, éreztem a felelősséget, de három dolgot a minisztériumban ülve sem fogadtam el: a síbolást, a törvénytelenséget, a szakmaiatlanságot.

A folyamatos gyöngítés dacára ön még 2013 szeptemberében is vehemens orbánista volt. Botrányt keltett, amikor az Országgyűlésben azt mondta az Orbánt interpelláló LMP-s Szél Bernadettnek, hogy „a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára”.

Ez volt a legnagyobb gesztus, amit valaha is tettem Orbán Viktor felé.

Az Úrral kapcsolatban szokott elhangzani ez a mondat. Ha úgy vesszük, ön leistenezte Orbánt.

Valóban parafrázisként is értelmezhető a dolog.

Ráadásul mellékesen tett egy sokak szerint szexista megjegyzést Szél felé: „Attól, hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos is (…) Tisztelt, ah… kedves képviselő asszony!”

Rossz mondat volt, sajnálom, azóta többször megkövettem Szél Bernadettet.

Kvázi lehülyézett egy nőt. Ön szexista?

Nézzen rám! Ilyen egy szexista?!

Az ülésteremben „Illés Zoltán illetlen szavai miatt” Kocsis Máté fideszes frakcióvezető-helyettes elnézést kért a komplett képviselőcsoport nevében. Fura volt, hogy a sajátjai ilyen nyíltan magára hagyják önt ebben a kínos helyzetben.

Rosszul is esett. Nem tudtam, hogy a háttérben ekkor már rég elárult a pártom. Ma már számos információ van a birtokomban, mely arra utal, hogy alku köttetett az LMP-vel, mely szerint Schifferék a választásokon nem állnak össze más ellenzéki párttal, senkivel sem indítanak közös jelöltet, cserébe a Fidesz letakarít engem a parlamenti pályáról.

Miért jó ez az LMP-nek?

Mert környezetvédelem terén Magyarországon én vagyok az egyetlen hiteles személy, sokkal hitelesebb, mint a magát zöld pártnak valló LMP-ben bárki, egyedüli kivételként Sallai R. Benedeket említhetem, akit még a régi zöldmozgalomból ismerek. Azért tették ki a szűrömet, hogy ne rontsam Schifferék üzletét, és az LMP őfelsége ellenzékeként egyedül képviselhesse a zöld értékeket a parlamentben. Ami különösen fáj annak fényében, hogy az LMP alakulása idején többször is elfogadtam Schiffer András kérését, s mentem vele előadni arról, mily szép a sokszínűség a réten épp úgy, mint a politikában, pedig ezzel az úgymond nem pártszerű viselkedéssel kiváltottam Kövér László rosszallását.

Miért jó a Fidesznek, ha önként átengedi másnak a zöldügyeket?

Mert nem kell neki a környezetvédelem, és végképp nem kellenek a zöldmozgalmak. Maga Orbán Viktor mondta nekem 2014-ben, hogy szeret engem nagyon, de a környezetvédelem baloldali issue, a gazdag országok ügye, akadályozza a gazdasági fejlődést, ilyenre mi nem költhetünk. Amit én úgy értelmezek, hogy – legalábbis egyelőre – ugathatok kedvemre. Ez sokkal jobb annál, mintha az ellehetetlenítésem, a kicsinálásom lenne a cél.

Ön érti, mi zajlik a kormányzásban? Érti, mi ez a sok balhé, tanársértegetés, habonyozódás, MNB-pénz kialapítványozása, kopasztobzódás a választási irodánál? Érti, mi ez a sok, látszólag érthetetlen hiba, gazemberség?

A 2014-es kétharmad megszerzésekor azt hittem, jön a konszolidáció, a béke, a megnyugvás, a kiegyezés. De azzal nem számoltam, hogy a mostani az utolsó uniós ciklus, melyben létezik az új tagok felzárkóztatását célzó strukturális és kohéziós alap. Itt az utolsó extrapénz! Most kell dinasztiát alapítani, most kell oligarchákat föltőkésíteni! Nem számoltam azzal sem, hogy a Fideszben a cél minden eszközt szentesít. Kósa Lajos szerint Habony Árpád azt csinál Ibizán, amit akar, arra költi a pénzét, amire akarja, úgy öltözködik, ahogy neki tetszik. Szerintem viszont először magát a miniszterelnököt kell érdekelje, mit művel Habony, ha már egyszer ott van a környezetében. Az is döbbenetes, hogy a Nemzeti Választási Irodánál történtek másnapján Orbán Viktor nem állt ki azzal, hogy föl vagyok háborodva, magamhoz kérettem a belügyminisztert, kivizsgáljuk, hogyan történhetett, hogy egy nénikének és Nyakó úrnak versenyt kellett futnia és röptében regisztrálni a népszavazási kérdés leadásánál. Rengeteg a kínos ügy. Kilóg a lóláb, hogy ki kapja az állami megrendeléseket! Hogyan magyarázzuk meg, hogy ellenzékből ütöttük az offshore-bizniszt, kormányon viszont egy offshore-lovagot tettünk meg fejlesztési miniszternek? Én, Illés Zoltán, nem fogadom el a machiavellizmust, különösen nem, ha a polgári értékek helyét veszi át. Ez a viselkedés erkölcstelen, ráadásul választási vereséget hoz a Fideszre.

Utcahosszal vezetnek a Jobbik és az MSZP előtt.

A közvélemény-kutatóknál. De a valóság szerintem más. Új helyzet állt elő, szerintem az emberek jelentős része hazudik a kérdezőbiztosoknak, mert jobban tart a hatalomtól, mint 1990 óta bármikor, és ezt a félelmet, rejtőzködést a Fidesz-kormányzás ültette a lelkekbe. Éles helyzetben, időközin mutatkozik meg a valóság. Tapolcán a Jobbik annyi szavazatot kapott, mint 2014-ben, mégis simán győzött, mert a korábbi fideszesek annak ellenére távol maradnak, hogy az aktivistáknak ígérték, ott lesznek az urnáknál. Salgótarjánban korábban ötven szavazat különbséggel nyert a bal, most pedig tarolt, mert vélhetően exfideszesek is balra szavaztak. Az emberek nem olyanok ám, mint Illés Zoltán, aki nyíltan feláll, hogy főnök, ha ez így megy tovább, meg fogunk bukni!

Bukik a Fidesz?

Ha összekapja magát, talán még nem késő.

S ha nem?

A Jobbikban nem látok esélyt. A balos ellenzékben inkább, de csak akkor, ha képes összehozni egy esernyőszervezetet, valamint talál egy felépíthető embert és hozzá ötmilliárd forintot a kampányra.

Az ötmilliárd, úgy hallani, megvan. Az ember nehezebb lesz.

Az a legkönnyebb! Bárki bármit mond, egy embert hozni egyszerűbb, mint az, hogy mindenki hozzon még egy embert. Ha ma kéne tippelnem, arra hajlanék: bukik a Fidesz. Mondom ezt úgy, hogy nem áll érdekemben, hogy bukjon.

Ön még mindig Fidesz-tag. Miért nem zárják ki?

Mert a Fideszen belül is nagyon sokan egyetértenek azzal, amit képviselek. A városligeti akcióm után államtitkári szintről jöttek dicsérő jelzések, neveket természetesen nem említek. És a mezei választók is mellettem állnak, odakint, a fák alatt Fidesz-szimpatizánsok veregették a vállamat, különösen, amikor megtudták, hogy én vittem a helyszínre a Király utcai Office Depot-ban saját pénzen vásárolt papírokat, zsírkrétákat, filctollakat, hadd rajzoljanak a gyerekek. Legalább annyi Fidesz-szavazó ért egyet az én akciózós tetteimmel, mint ahány a Vajna-, meg a Kósa-, meg a Lázár-, meg Rogán-féle Fideszt óhajtja.

Miért nem lép ki a pártból?

Ha a nagymama nagyon beteg, a középiskolás gyerek pedig nem akar tanulni, akkor egy normális családfő nem kidobja a nagymamát a léghajóból, és nem hajítja utána a gyereket, hanem előbbit orvoshoz viszi, utóbbival foglalkozni kezd. Ezért nem lépek ki.

Van másik család, tán lesz új léghajó is.

A jelenlegi politikai palettán bárki bárhová átlép, azt a magyar társadalom nem fogadja el. Más lenne a helyzet, ha alakulna egy normális párt, valami olyan, mint ami Szlovéniában a semmiből indulva tudott választást nyerni.

Menne, ha hívnák?

Nem tartunk ott. A tizenkilences sorszámú Fidesz-tagkönyv tulajdonosaként – a táskámban hordom –, míg morzsányi esély is kínálkozik, itt van dolgom. Illés Zoltán igenis kezelhető, ha szakmai alapon történnek a döntések, ha nem saját zsebre, hanem az ország érdekét szolgálva folyik a kormányzás. Lehetek én még fideszes parlamenti politikus! Akár a párt alelnöke is. De jelen pillanatban van öt-hat ember, aki ezt nem akarja, és az alapszabály szerint meg is akadályozhatja.

Illés Zoltán alkalmas a nagypolitikára?

Én most is benne vagyok a nagypolitikában, hiszen alakítom a közéletet! Hárommillió ember nézte meg a városligeti akcióról készült videót!

Poént láttak benne.

Rengetegen állítanak meg az utcán, lépnek hozzám a villamoson gratulálni, köszönni a kiállásomat. Nem attól válik az ember politikussá, hogy képviselői vagy miniszterelnöki pozíciója van! Júliusban indulok egy évre kutatni az Egyesült Államokba, Bloomingtonba, az Indiana Universityre, egyik témám a megújuló kontra atomerőmű, a másik a klímaváltozás és vízügyek. Személyesen John D. Graham dékán hív 2012 óta, most igent mondtam. Tudja, ki az a John D. Grahem? A fiatalabb Bush államigazgatási és környezetpolitikai főtanácsadója, irodája közvetlenül az elnöki szoba mellett állt. Lesz mit tanulnom az amerikai tizenkét hónap alatt. De az itthoni választási kampányra hazaérek. Mert vannak terveim.