Közélet

Juhász: ha az újságírók drónjait le lehetett foglalni, vegyék el a TV2 kameráját is

Ahogyan arról pénteken beszámoltunk, Juhász Péter, az Együtt politikusa után paparazzi-hadjáratot indíthatott a Kökény-Szalay Vivien irányítása alatt álló Tények stábja. Az Andy Vajna-féle csatorna riportere, az egykori Hír TV-s, majd a Napi Gazdasághoz (ma Magyar Idők) szegődött Kunfalvi Nóra később videón is megörökített, emlékezetes csörtét folytatott a politikussal az álszentségről és arról, hogy ki számít közszereplőnek.

Juhász Péter ma közölte: feljelenti a TV2 munkatársait, mert a tiltott adatszerzés bűncselekményét követték el azzal, hogy bekameráztak a házába. A politikus azt is kérte, hogy foglalják le a kamerájukat, amivel elkövették a bűncselekményt. Mint írta:

Ez teljesen normális eljárás ma Magyarországon. Hiszen mind a 444, mind a Slejm – a torkon ragadt politika munkatársainak a kameráját lefoglalták, amikor a rendőrség szerint szabálysértést követtek. Ha egy szabálysérésnél lefoglalnak egy kamerát, akkor ez a minimum egy bűncselekménynél is, ugye? A különbség csupán az lehet, hogy az újságírók Orbán gazdagodásáról akartak forgatni, míg a ‪#TV2 kormány-propagandistái pedig arról, hogy én hogy nem élek meg.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik