Közélet

“Budapest ellenségei rárontottak a város tüdejére”

Sorban állnak az ellenzéki pártok a Városligetnél, hogy tiltakozzanak a fakivágások ellen. Hirtelen még a Jobbiknak is fontos lett a környezetvédelem.

Ellenzéki pártok és civilek tiltakoztak a budapesti Városliget fáinak kivágása, illetve a terület beépítése ellen pénteken. A jogállami eszközök kimerülése után csak polgári engedetlenséggel lehet megakadályozni a Városliget fáinak kivágását és a terület beépítését – jelentette ki a PM-es Karácsony Gergely, Zugló polgármestere a helyszíni sajtótájékoztatón.

Közölte, az állandó jelenlét biztosításáért egyfajta szabadegyetemet, kulturális programokat és beszélgetéseket szerveznek az egykori Kertem szórakozóhely területén. A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke hozzátette, ettől azt várják, hogy nem csupán a további fakivágások megakadályozását érik el, de a Liget-projekt elleni háborút is megnyerik.

Nuku jogállami módszer

Pártállástól függetlenül várnak mindenkit a Ligetbe azért, hogy a saját testükkel védjék meg a fákat – jelentette ki Karácsony, emlékeztetve arra, hogy Zugló korábbi polgármestere javasolta olyan törvény elfogadását, ami “jogállami módszerekkel ellentétes módon” kivette a Városligetet az általános építési szabályzat alól. Ha Magyarország jogállam volna, most nem kellene tiltakozniuk és népszavazáson utasíthatnák el a budapestiek a Városliget beépítését – mondta Karácsony.

Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője kijelentette, hogy Budapest ellenségei rárontottak a város tüdejére, de a közjogi eszközök kimerülése ellenére mindent megtesznek azért, hogy a Liget megtartsa rekreációs, közpark jellegét. Ez nem politikai kérdés, eljött az ideje a közös cselekvésnek – tette hozzá.

Székely Sándor, a Szolidaritás Mozgalom képviselője szerint a Liget-projekt szembemegy a budapestiek akaratával, ezért nem fogják engedni, hogy “suttyomban” fákat vágjanak ki.

20 ezer aláírás mit sem ér

Várnai László, a Civil Zugló Egyesület vezetője emlékeztetett arra, hogy immár 20 ezer, a projektet ellenző aláírást gyűjtöttek össze, amit átadtak a projekt vezetőinek, ám ezt nem veszik figyelembe. Most azt tervezik, hogy az épületeket tervező japán építészirodákhoz is eljuttatják az aláírásokat, hogy ők is lássák, a lakosság tiltakozik a projekt megvalósítása ellen. “Ne engedjünk egy fát se kivágni!” – szólított fel a Várnai.

Ezután néhány méterrel távolabb, jobbikos országgyűlési képviselők egy körtefa elültetésével tiltakoztak a fák kivágása és a terület beépítése ellen. Hegedűs Lorántné azt mondta, a Fidesz hazug módon azt állítja, hogy több lesz a Ligetben a zöldterület, ám csak a “zöldhasú dollár lesz több”. Értesülései szerint ugyanis a Vajdahunyad várában kaszinót kívánnak létrehozni, aminek működtetését Andy Vajnára bízhatják.

Felrótta, nem kapott magyarázatot arra, hogy a Vajdahunyad vára területét miért vették ki a műemléki védettség hatálya alól. Frakciótársa, Kepli Lajos közölte, hogy a körtefa ültetésével képletesen egy famúzeum alapját rakták le a Városligetben – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik