A Tilos rádió kuratóriuma arról döntött, hogy felfüggesztik Bakács Tibor régóta futó műsorát, a Honthy és Hannát, valamint a benne szereplők műsorkészítési jogosultságát, mert a rádió alapértékeivel ellentétes megnyilvánulások hangzottak el. A műsor legutóbbi, múlt pénteki adásában Bakács, aki korábban a Megasztárban is zsűritag volt, Orbán Viktor cigány származásáról beszélt, ezzel magyarázva a miniszterelnök egyes cselekedeteit.
A műsorban szóba hozták a tavaly távozott műsorvezetőtársuk, Gerlóczy Ferenc zsidóságát is, aki be is telefonált a műsorba, majd azt írta: abszurd, hogy olyan helyzetbe hozták, hogy még azt is hangsúlyoznia kellett, hogy ő soha nem zsidózott. „Mélységesen fel vagyok háborodva, hogy Bakács Tibor Settenkedő a rádió nyilvánossága előtt több ember élettörténetét összekeveri, és akként is pontatlanul és kéretlenül tálalja, azok távollétében, azt sem tudva, kivel kever össze” – közölte Gerlóczy a Facebookon.
A közösségi rádió ügyvezetője, Csabai Gábor az Indexnek azt mondta: a műsorban elhangzottak hangneme „egyre többször haladta meg azt, amit mi vallunk”. Hozzátette: hosszan elbeszélgetnek az érintettekkel és azután hoznak végső döntést.