Közélet

Erdogan jön, de minaret nem épül Szigetváron

erdogan(1)(210x140).jpg (Array)
erdogan(1)(210x140).jpg (Array)

Nem merült fel új minaret építésének lehetősége Szigetváron, és a török kormány semmiféle nyomást nem gyakorol azért, hogy az Andrássy-kastélyba beépített oszmán dzsámit eredeti formájában, imahelyként állítsák vissza – közölte Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke szerdán Budapesten.

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által szervezett Épüljön-e minaret Szigetváron? című szimpóziumon Hóvári János elmondta: a múzeumként üzemelő Andrássy-kastély külső felújítása csak egyben lehetséges, és kizárólag műemlékvédelmi szakmai kérdés az, hogy a meglévő 400 éves minaretcsonk esetében milyen állagmegóvási megoldást találnak.

A beszélgetésen jelenlévő L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális államtitkára hozzászólásában úgy fogalmazott: a magyar kormány már korábban is egyértelműen leszögezte, hogy – egyetértésben a hatályos műemlékvédelmi jogszabályokkal – a szigetvári várban semmiféle szakrális hely kialakításához nem járul hozzá.

Korábbi sajtóhírek szerint a Török Köztársaság többek között egy új minarettel emelné a szigetvári ostrom 450. évfordulója alkalmából tervezett államfői találkozó fényét, amelyen  Recep Tayyip Erdogan mellett Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök is részt vesz. Akkor arról volt szó, hogy a kormány már korábban rábólintott a tervekre, Sakir Fakili budapesti török nagykövet pedig komplett minaret-épülettervekkel lepte meg karácsony előtt Szigetvár vezetését. A török fél L. Simon László miniszterelnökségi államtitkárral tárgyalt, és tőle kapott szóbeli ígéretet a beruházás koncepciójának támogatására, és a szükséges engedélyek megadására, a kormány viszont hónapokig nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik