Közélet

Salgótarján: „méltó válasz a Fidesz hazugságaira”

Fekete Zsolt, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Tarjáni Városlakó Egyesület és az Európai Baloldal jelöltje nyerte vasárnap a salgótarjáni időközi polgármester-választást. A választásra jogosultak csaknem fele szavazott, a részvételi arány magasabb volt, mint a 2014 októberében tartott önkormányzati választáson.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI), urnazárást követően nyilvánosságra hozott adatai szerint, a 30 910 választópolgár közül 14 209-en leadták voksukat, ami 45,97 százalékos részvételt mutat. Az adatok 95 százalékos feldolgozottságánál Fekete Zsolt 7394 szavazatot kapott, Simon Tibor 5693-at. Hulitka Istvánra (Jobbik) 882-en, Thürmer Gyulára (Munkáspárt) 257-en voksoltak.

A Fidesz a nap vesztese

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a salgótarjáni választás reményt és hitet ad mindazoknak, akik Magyarországon úgy gondolják, hogy le kell váltani Orbán Viktort, egy szabadabb, biztonságosabb és élhetőbb országért. Köszönetet mondott Salgótarjánnak is, “hogy volt bátorsága nemet mondani a gyűlöletkeltésre, a zsarolásra, a fenyegetésre, és a békés építkezést választotta.”

A DK szerint “miközben Orbán Viktor hamis sikerjelentésekkel áltatta a magyarokat” vasárnapi évértékelőjén, a salgótarjániak nemet mondtak a Fidesz politikájára. “Szétesőben a kevesek Magyarországa” – fogalmazott Varju László, a DK alelnöke.

Ma nemcsak Salgótarján, hanem Magyarország is nagy győzelmet aratott, míg a nap egyetlen vesztese a hatalmával gátlástalanul visszaélő Fidesz

– mondta.

Az Európai Baloldal – Magyarországi Munkáspárt 2006 szerint Salgótarján vasárnap méltó választ adott a kormány hazugságkampányára. A város megértette a választás tétjét, és nem mondott a “Fidesz hazugságaira és hamis ígéreteire”, amivel a baloldal most új lehetőséget kapott egy valódi baloldali fordulat elindítására.

Fekete Zsolt (MTI/Komka Péter)
Fekete Zsolt (MTI/Komka Péter)

Számonkérés és támogatás

Simon Tibor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és a nagyobbik kormánypárt gratulált Fekete Zsoltnak győzelméhez, ugyanakkor közölte, elvárják tőle, hogy hivatalba lépését követően haladéktalanul tárja fel, mennyit romlott Salgótarján pénzügyi helyzete a szocialista városvezetés eredményeként. Vizsgálja ki, mennyi pénz tűnt el az elmúlt másfél évben, mennyi a város valós hiánya, kik és milyen módon vettek részt a “források eltüntetésében”.

A Jobbik szintén gratulált Fekete Zsoltnak, egyúttal felajánlotta szakmai támogatását a város vezetésének. Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke és Hulitka István, a párt salgótarjáni polgármesterjelöltje hangsúlyozta: a Jobbik olyan békés politikai rendszert szeretne felépíteni, amelyben a különböző politikai erőknek nem a másik hazug lejáratása a fő célja, hanem a rájuk szavazó közösség minél hatékonyabb képviselete.

(Kiemelt képünk forrása: MTI/Komka Péter)

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik