Közélet

Lezárult a választás Salgótarjánban – nyert a baloldali jelölt

Elkezdték a szavazatok számlálását az időközi polgármester-választáson. Az első eredmények szerint a kormánypárt vereséget szenvedett.

A szavazatok felének megszámlálása után jelentős előnnyel vezet Fekete Zsolt, az MSZP, a Demokratikus Koalíció valamint a Tarjáni Városlakó Egyesület jelöltje – jelentette az ATV és a hvg.hu. A hvg információi szerint a kormánypárti jelölt már gratulált baloldali ellenfelének.

Frissítés (19:30): Fekete Zsolt nyert

A szavazatok 77 százalékának feldolgozása alapján Fekete Zsolt a voksok 52 százalékát kapta meg. Simon Tibor (Fidesz-KDNP) a szavazatok 40, Hulitka István (Jobbik) 6, Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt) 2 százalékát szerezte meg.

A salgótarjáni választás reményt és hitet ad mindazoknak, akik Magyarországon úgy gondolják, hogy le kell váltani Orbán Viktort, hogy egy szabadabb, biztonságosabb, és élhetőbb országot teremtsünk  – mondta Tóbiás József vasárnap Salgótarjánban, ahol a nem hivatalos végeredmény alapján Fekete Zsolt, a baloldal jelöltje nyerte meg az időközi polgármester-választást. Az MSZP elnöke tapssal kísért, “megnyertük, megnyertük” skandálás közepette érkezett meg Fekete Zsolttal és segítőikkel a párt salgótarjáni irodájánál tartott esti sajtótájékoztatóra.

Tóbiás József elsőként azt mondta: “köszönet Dóra Ottónak, barátunknak, aki elindította azt a változást, amit ma megerősített a város. És köszönet Salgótarjánnak, hogy volt bátorsága nemet mondani a gyűlöletkeltésre, a zsarolásra, a fenyegetésre, és a békés építkezést választotta.”

 

A választás magas részvételi arány mellett tartották. A Nemzeti Választási Iroda, urnazárást követően nyilvánosságra hozott adatai szerint, a 30 910 választópolgár közül 17:30-ig 14 209-en leadták voksukat, ami 45,97 százalékos részvételt mutat. Ez magasabb, mint a 2014 októberében tartott önkormányzati választáson, ami 37,56 százalékos részvétel mellett zajlott.

A nógrádi megyeszékhelyen azért kellett újra településvezetőt választani, mert tavaly novemberben meghalt Dóra Ottó, a város szocialista polgármestere.

Az időközi választáson négy jelölt indult: Fekete Zsolt (MSZP, Demokratikus Koalíció, Tarjáni Városlakó Egyesület), Hulitka István (Jobbik Magyarországért Mozgalom), Simon Tibor (Fidesz-KDNP) és Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt).

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik