Közélet

Boross Péter: ki kell mondani az igazságot

Boross Péter (Array)
Boross Péter (Array)

Kötelességünk tisztán, világosan, határozottan, és egyértelműen szólni, nem félni a különböző rágalmaktól, ki kell mondani az igazságot, ezzel szolgálva a nemzet lelki épülését és újjáépülését – erről Boross Péter volt miniszterelnök beszélt a Veritas Történetkutató Intézet csütörtökön kezdődött kétnapos konferenciáján, Budapesten.

A Kárpát-medencei tragédiáink 1944-1953 – magyarok és magyarországi németek szovjet hadifogságban, kényszermunkán és a gulágon címmel megrendezett konferencián a volt kormányfő azt mondta: tanúja volt azoknak az időknek, és már értette, mi történik. Hozzátette: emlékszik az első választásra, hogy a hatalom súlya hogyan tolódott át az erőszakszervezetekre, s arra, amikor emberek tömegei kerültek internálótáborokba.

Hangsúlyozta: nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy 1945-ben megteremtődtek a demokrácia feltételei és csak 1948-ban, miután “jöttek a gonosz bolsevisták”, következett be a fordulat. Szerinte akik ezt állítják, “lakkozni akarják” azokat az éveket, amelyek emberirtó, nemzetirtó évek voltak, amikor “a módszerek vadultak meg”.

Boross szerdán egy felavatta egy antiszemita szobrát, vagyis csak avatta volna, Donáth Györgyét.

Olvasói sztorik