Közélet

Üzent egy tanár a zuglói tankerületi vezetőnek: „Nézzen tükörbe”

A pedagógustüntetés miatt a Klik rámozdult a Teleki Blanka Gimnáziumra. Egy tanár nyílt levelet írt a tankerület vezetőjének.

A Klik vizsgálatáról itt írtunk bővebben, röviden annyi, hogy felszólították az iskolát, számoljon be arról, milyen körülmények között mentek az iskola tanárai tüntetni Miskolcra, és hogyan tájékoztatták a szülőket arról a nyílt levélről, melyben a miskolci Herman Ottó Gimnázium felhívásával vállaltak közösséget.

Egy tanár a Facebookon írt nyílt levelet, egészében, változtatás nélkül közöljük, mit üzen a tankerületi vezetőnek:

“Nyilt levél Mogyorósi Attila, Budapest XIV. Tankerület vezetőjének.

Tankerületvezető Úr!

Mint bizonyára emlékszik, február 4-én csütörtökön tartotta a Szent István Gimnáziumban a KLIK fórumot. Bizonyára emlékszik rám, elég sokszor felszólaltam, illetve egyike vagyok azon keveseknek, akiket 2 éve alatt személyesen ugyan nem ismert meg, de a nevem már ismerős volt Önnek.

Ez úton szeretném tájékoztatni arról, hogy a Szent István Gimnáziumban a rendes tanítási idő 7:30-tól 14:25-ig tart. Csütörtökön a 7. órában a 11.a osztály fizika fakultációs részének van velem informatikaórája, ahogy több kollégámnak is órája volt a fórum kezdetének idején.

Tájékoztatom, hogy az óra elején a diákokkal megbeszéltem, mi lesz a feladatuk és magukra hagytam őket azzal, hogy a KLIK fórumán leszek a szomszédban, ha lehet, ne keressenek. A tanórát az elektronikus naplóba bejegyeztem megtartott óraként, egy megjegyzéssel.

Tájékoztatom, hogy csütörtökön a 8. és 9. órában informatika fakultációt tartok 11. évfolyamos diákoknak. Ezt a két órát egy 11.a-s és egy 12.a-s diák tartotta, míg én Önnel próbáltam megértetni helyzetünk ellentmondásait. A diákok a kiadott feladatot megoldották, mire a fórum véget ért, már hazamentek. A tanórát beírtam megtartott óraként, megjegyzéssel ellátva.

Eldöntheti, hogy tanítottam-e vagy sem, dolgoztam-e vagy sem. Úgy gondolja-e, hogy a fórumra meghívott vagy sem.

Kérem, gondoljon bele, hogy Ön 2 év után állt ki először beosztottjai elé, akkor is felsőbb utasításra.

Tankerületvezető Úr!

Ön, vagy főnöke nincs tisztában a mai magyar valósággal. A tanítás a gimnáziumokban sokaknak 16:30-ig vagy még tovább tart. Számos kolléga emiatt nem mert vagy nem tudott az Ön által meghirdetett fórumon részt venni. Ön megköszönte, hogy ott voltunk a fórumon, pedig ezzel a diákok mellől vont el minket, egy sokkal jelentéktelenebb ügy miatt, mint a miskolci tüntetés. Ugyanis amit mondott, azt a sajtóból is megtudhattuk vagy hazugság volt (pl., hogy mint legnagyobb tankerület, a mi véleményünk majd nagyobb súllyal esik latba a kerekasztalnál. :-))

Tankerületvezető Úr!

Tájékoztatom, hogy van olyan iskola, ahol az Ön által kiszolgált rendszerben hónapokig a beteg kollégát úgy helyettesítik, hogy az ezért járó bért elnyeli a KLIK. Van, aki hónapok óta tart egyszerre két csoportban, két teremben órát.

És ez még nem minden. Önnek semmit nem jelent, hogy a tankerületében év közben mennek kollégák nyugdíjba úgy, hogy helyettesítésükre semmilyen mód nincs.

Ön azt számolgatja, hogy hány óra maradt el a Telekiben február 3-án délután, azt nézi, hogy mikor fogják ezeket az órákat pótolni? Ön nem tud számot adni arról, ki és hogyan fogja megtartani a beteg vagy minőségbiztosító vagy nyugdíjba menő kollégák óráit, hova lesz a státuszuk, hova lesz a rajtuk megspórolt bértömeg.

Tankerületvezető Úr!

Lenne egy javaslatom Önnek: Nézzen a tükörbe és döntse el, hogy egy rendszer becstelen kiszolgálója vagy a XIV. kerület oktatásáért tenni akaró ember szeretne-e lenni. Szerintem a kettő nem egyeztethető össze.

(Bocs, nem küldöm el postán. A felesleges papírhasználat károsítja a természetet.)

SzTZs”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik