Közélet

Karácsony Gergely: Tudod mit, Laci? Lehet, hogy jobb lesz a Városligeted!

Baán László valódi feladata, hogy előkészítse a Várat Orbánnak – mondta Zugló polgármestere. Baán szerint végre-valahára vége a bódéuralomnak, jöhet a világszínvonal. Egészen ijesztő magaslatokba és mélységekbe kapaszkodott-ereszkedett a két Liget-felelős első nyilvános vitája. Szó szerint idézünk, erős lesz.

Mintha minimum a melegházasságról vagy az abortuszról vitáztak volna, olyan volt a hangulat hétfő este egy belvárosi (amúgy nem is zuglói) kávéház dugig telt különtermében. Úgy tűnt, nem csak azért gyűlt össze száz-százötven fő, mert most először vitázott nyilvánosan Karácsony Gergely zuglói polgármester és Baán László Városliget-felelős miniszteri biztos; inkább azért, mert a Liget tervezett négyszázmilliárdos kormányzatira fazonírozása szinte mindenkit megmozgat, az évek óta húzódó tervezésnek, bizonytalankodásnak hála valahogy ez lett a fővárosi ellenzék és civilek, illetve a Fidesz – még csak nem is a városvezetés, hanem a „nagy-Fidesz” – frontja.

A vita egyszerre elméleti (miért nem egyeztetett a helyiekkel a kormány? miért kell négyszázmilliárdból múzeumi negyedet zsúfolni, főleg, ha egyszer az intézmények többsége feleslegesnek tűnik?) és gyakorlati (a háborítatlan zöldfelület lenne a jobb a lakosoknak vagy az, hogy egyik intézmény éri a másikat? tényleg özönlenek majd a turisták, és ha igen, az jó lesz vagy rossz?), a közönség jó része pedig

szabályosan remegett az idegtől.

Egyértelműen Karácsony felé leejtett a terem: szavait vastaps fogadta, Baán Lászlónak viszont még az észérveibe is folyamatosan belekiabáltak („ne vicceljen már!”), egy hölgy mögöttem például folyamatosan, változó hangerővel kántálta, hogy „hazudik”. Igaz, könnyű és kényelmes volt egyetérteni a polgármesterrel, a végére azonban határozottan nehéz volt nem megsajnálni Baánt, aki itt-ott azért maga is elismerte, hogy egy hatalmas kormányzati monstrumot, Orbán szívügyét viszi a vállán, a pénzt pedig el lehetne költeni másra is, persze, de most már ez van. Lássuk, mi történt szó szerint, témakörökre bontva.

Múlt

Baán László: Van a tervezett Városligetben egy nagyon szép visszakanyarodás a 200 évvel ezelőtti tervekhez; ez volt ugyanis az első tervezett közpark Európában. Az eredeti terv egyébként sosem készült el, sosem lett több pénz a szükséges 15 százalékánál. Mi most például visszatesszük, újradefiniáljuk a fasort, amely a Liget tengelye volt, és helyreállítjuk az épületet, amelynek helyén most a Közlekedési Múzeum áll, plusz bővítjük lefele két szinttel. Ez a mostaninál egy egész más, méltó épület lesz; nyilván lesz egy-két mozdony és repülő, de lesz kávéház, találkozótér, szépen megnyitja a Ligetet.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Karácsony Gergely: Magyarországon olyan urbanista, muzeológus, aki ezzel egyetért, nincs, beleértve a fideszes vezetőket. Van ebben az egészben egy szimbolika, nagyon egyszerű: Magyarországon 1944-ben véget ért a történelem, 2010-ben pedig visszatért Orbán Viktor miniszterelnök úr személyében. Ami tehát 2010 előtt történt, az meg sem történt. Ez egy alapvetően nacionalista retorikájú kormányzat, amely mindent a mindent lenyomni akaró külső erőknek tulajdonít. Ebbe nem fér bele, hogy más is történt 1944 után. Erről szól az építészeti szempontból az a bornírt őrültség, hogy vissza kell építeni mindent a Ligetben. Nincs az az őrült, aki komolyan vissza akarná építeni a Közlekedési Múzeumot. Bocsánat, de muszáj vagyok kitágítani ennek a vitának a horizontját: Orbánnak a Vár kell, de tényleg, ez nem szélsőbalos fröcsögés a részemről. A vár az egy arisztokratikus, magasztos dolog, Orbán a hatalom fényében fürdőzik majd, az emberek feje fölött. Azért, hogy el tudják felejteni azt, hogy más is történt, mint hogy Orbán Viktor miniszterelnök lett – hogy ne tűnjön az egész olyan vércikinek, mint amilyen. Orbán majd ott sertepertél a várban – fogalmunk sincs, mit akar csinálni a Nemzeti Galéria területén. Ezért van Baán Laci, aki sztárépítészekkel, zöldterülettel eladja ezt az egészet.

Budapestnek azt kell megélnie, hogy ami Orbánnak fontos, arra van 400 milliárd, ami Budapestnek fontos, arra nincs.

Bódék

BL: Az állatkert, Vidámpark menti bódék már eltűntek, amit én egyáltalán nem sajnálok. Negyven éve álltak ott, pedig nem kellett volna maradniuk. A szerződéseket évente hosszabbította a főváros, tehát megvolt a lehetősége, hogy eltüntesse azt a szemetet, de nem tette meg. Hát mi most megtettük. Ilyen típusú bódék ilyen kínálattal már évek óta nem lett volna szabad, hogy itt legyenek, évek óta el kellett volna takarítani. A helyükön két-három pavilon lesz, szintén a 19. század eleji tervek alapján, de persze mai anyagokból. Természetesen lufi is lesz,

senkitől nem vesszük el a lufit és a perecet!

Kulturált szórakozás vs. fűben hempergés

KG: Random politikai döntések irányítják a Liget-projektet. Egyszer csak kivesznek pár épületet, a miniszterelnök erre azt gondolja, hogy legyen már inkább még egy színház is, erre mindenki lelkes lesz, hogy „hogyhogy ez eddig nem jutott eszünkbe?!”. Jó kérdés, hogyha vannak törvényeink, miért nem tartjuk be őket. Budapest már rég megalkotta a hosszú távú fejlesztési stratégiáját, ez 2030-ig szól és annak idején ellenszavazat nélkül átment. A Ligetről ez azt mondja, hogy kiemelt közpark, e funkciójában kell megőrizni, persze profiltisztítás kell, azaz épületeket bontani lehet, újakat építeni nem. Több zöld kell: Budapesten egyre több lesz a szmog, fontos cél, hogy feltörjük a városi betont, amiben élünk. A kulturális övezeteket a stratégia pont hogy szét akarja húzni, hogy maga a város legyen a múzeumi negyed, de ezt Laci most egy négyzetkilométeren akarja megépíteni. Az eredeti stratégia előtt a szakmai szervezetek megemelték a kalapjukat, majd Papcsák Ferenc két hét múlva bemutatta a Parlamentnek a Városliget megújítására vonatkozó koncepciót, amiben mindebből semmi nem volt benne.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Ha komolyan vesszük azt, hogy a város egy közösség, ami valamit gondol a világról, akkor nem így tervezünk várost, még akkor is, ha Laci a Fidesz-szinthez képest egy nagyon intelligens és rokonszenves ember, aki tök jól el tudja adni és szépen feldísziteni. Egyébként is: miért pont a Liget? Budapest marha nagy, Zuglóban is van egy csomó üres hely, meglévő épületek, foghíjtelkek, szóval amúgy tök jó, hogy lesznek új múzeumok, csak a mi Városligetünkhöz, ahhoz minek nyúlnak?

BL: Természetesen érvényesnek gondolom a te érveidet, bár a szmogriadót nem oldja meg, ha egymillió fát ültetsz a Ligetbe.

„Nem kell Lánchíd, ez Széchényi őrültsége, az Országház bűn ronda” – ezeket nagyon komoly építészek mondták anno.

A vitákkal kapcsolatban nekünk, magyaroknak ahhoz kell hozzászokni, hogy van nekik végük. Magyarországon általában az, hogy nem történik semmi – világelsők vagyunk elszalasztott lehetőségekben. A Liget pedig egészen különleges városi szövet, nem is szoktunk belegondolni, mennyire az. Tucatnyi intézmény található benne, és ezt nem egy kormány találta ki, hanem szabadelvű, azaz mai szóval ugye liberális kormányok sora. Lehet a projektet szidni, mondhatod, hogy nem találkoztál egy szakértővel sem, aki egyetértene vele – ha belegondolunk, hihetetlen megtiszteltetés, hogy szerinted ekkora szuper erőm van, hogy mégis átvittem –, de azért nézzük meg, milyen a városi szövet, mik a lehetőségek. A Ligetet most olyan építészek építik, akik eddig azt sem tudták, hogy Budapest a térképen van.

Végre van egy olyan tervünk, amely a világszínvonalat tűzte ki célul. Lehet ezt nem szeretni, de Gergő, ha tudsz nekem mutatni egy pontot, ahol mi gagyiban utazunk, szólj! A Városligettel egy olyan turisztikai terméknek is létre kell jönnie – és igen, ez azoknak is fontos, akik nem tudják, mi az, hogy turisztikai termék –, amely a piacvezetők közé tartozik. Egy olyan brandet kell létrehozni, amiért idejönnek, ha azt akarjuk, hogy visszajöjjön a betett közpénz. Lehet, hogy csak a múzeumokért nem jönnének, de a Liget Budapesttel turisztikai célpont fog létrejönni, erre vannak számítások, elemzések.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

KG: A Ligetben mindig is voltak más épületek, erre hivatkozol – igen, és ez mindig is hülyeség volt. Az államnak mindig volt egy ilyen mániája, hogy oda nem való funkciójú épületeket szuszakoljon be a Ligetbe. Igen, a Hungexpót, a Petőfi Csarnokot le kell bontani, halleluja, de miért nem adjuk vissza az embereknek zöldterületként? Kétszáz éves közparkot nem lehet létrehozni, pont.

A várost a városlakó emberek csinálják. A turisták is azt a várost szeretik, ahol jó lenni, nem azt, amelyiket egy asztal fölött megtervezik sztárépítészek. Egész más dolgok miatt jönnek, olyan dolgok miatt, amiket nem is a politika talált ki, amik spontán kezdeményezések voltak a romkocsmáktól a Szigetig. Ez a szörnyű, hogy Budapestnek sosem volt olyan városfejlesztési stratégiája, amivel egy élhető város irányába tudott volna elmozdulni. Bécsben, Amszterdamban nem tudnál fákat kivágni, karóba húznának. Egyébként nem vagyok turisztikai szakértő, de ha hétvégén kitalálnám, hogy múzeumba viszem a gyerekeimet, tuti, hogy karóba húznának! (BL: Fú, akkor alakítsd át a gyerekeidet! KG: Igyekszem, persze.) Hogy a Liget jobb lesz-e?

Szinte hajlok arra, hogy igazad van, oké, jobb lesz.

Az a baj, hogy ami pénz ide megy, az máshova nem megy. Miközben te múzeumokat építesz, nő a parlagfű. Hogy miért jó a Liget? Amit erre te mondasz, Laci, az nem válasz. Budapest az őrült várostervezés városa, ahol megnézheti, milyen az urbanisztikai érvrendszer – na, erre mondjuk lehet brandet építeni, jön majd a katasztrófaturista.

BL: jó, aki ilyen szélsőséges érveket használ, az egy kicsit – hogy mondják? – túltolja a szerszámot. Valóban az a kulcskérdés, amit te mondtál: a várost a városlakók építik. És az is igaz, hogy sok minden másra költhetnénk. Az országnak van egy költségvetése, arra van a parlament, hogy ezt jól elossza. De mondjon nekem valaki egy fejlesztést az utóbbi 150 évből, amely helyett nem lehetett volna jobb dologra elkölteni a pénzt: gyerekekre, éhezésre. Korrekt, becsülendő, hogy elismerted: a Liget jobb lesz a mainál. Olyan várost építünk, amelynek csodájára jár a világ, mint 150 éve, ami világraszóló teljesítmény. Budapest így jött létre. Jó lesz mindenkinek, aki a Ligethez közel lakik vagy idejár, és jó lesz a turistáknak, az országnak is.

 

Bónusz kép az utókornak: Baán László arca, miközben igennel válaszol arra az újságírói kérdésre, hogy ő volt-e Habony Árpád esküvői tanúja.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik