Én is azok közé tartozom, akik nem tudnak ellenállni annak, hogy e történet minden kis részletét ne figyeljem, és a sajtó által szállított híreket ne várjam. Van benne rejtély, mert nem tudjuk mi történt, és latolgathatjuk, mi lesz ebből. A szereplők nekem nem feketék és fehérek, hol egyik, hol másik megnyilvánulás tölt el aggodalommal, hol ennek, hol annak megbántottságával, lépésével tudok azonosulni.
A folyamatban levő történet nekem azért is volt sokáig izgalmas, mert egy darabig képtelen voltam erkölcsi szempontból meghozni a döntést. Olyan volt ez így, mint egy regény. De másfelől van egy elemző énem is, mint mindannyiunknak, és az azt mondja, hogy nem is a végkifejlet itt az érdekes, hanem a konfliktus maga. Persze nem mindenki elemző énje erre kíváncsi, de egy szociológusé igen.
Már nem csodálkozok azon, hogy sokan egyszerűen nem értik, mi is a feszültség oka, mert ezt valóban igen nehéz megérteni, és nekem is csak sejtéseim vannak. Jó – mondhatjuk – nem kapott külön öltözőt, ráadásul ígérgették is, s nem szép dolog ígérgetni, de most már csak kapott. Vagy jó, Hosszú Katinkát kicsit félreértették, tán félre is magyarázták, mert nem videót kért, hanem mozgáselemző szoftvert. Na, és minek az neki, anélkül is ő a legjobb a világon! Tudományt kért az úszószövetségtől, de hát arra még a sportegyetem is kevés. (Bocs, Gyárfás nem ezt mondta, hanem, hogy arra ott az egyetem, az nem a szövetség asztala.)
Kiss László, az idős kapitány meg le akart mondani, mert egy felfokozott sajtótájékoztatón egy külföldi, aki mellesleg Katinka amerikai lelki és testi karbantartója, edzője, lovagja és testőre, elragadta előle.
A 12 milliós szerződés széttépését pedig végképp nem értettem. Napokba került, mire rájöttem – mert mások elmagyarázták nekem a sajtóban -, hogy ez egy hallgatásért történő lefizetés lett volna, és büszkeségből tépte szét. De mondta ezt a sajtótájékoztatóján az úszónő? Hát, nem az volt a baj, hogy le akartak húzni róla még egy bőrt, és reklámarcot akartak csinálni belőle azzal a feltétellel, hogy abban az esetben kapja meg, amiket kér? Akkor most azon felül akarták ezt a pénzt adni, nem? Ez nem egy reklámszerződés volt, vagy a felkészülését segítő támogatás, hanem egy elhallgattatási szándék?
Később azt is megtudtam, hogy a Facebookon annyi követője van Katinkáéknak, hogy bármikor bármit el tudnak mondani, és nincsen Tusuppal kiszolgáltatva a sajtónak. Értem, hogy nem szorulnak rá, de én mégiscsak abból tájékozódnék.
Akár hogy is, de nem úgy nézett ki, hogy Hosszú Katinka menedzsere tudja mit akar, hogy van egy átgondolt forgatókönyve és megtervezettek a lépései. Az üzleti életében talán, de itt a sport körül csupa meggondolatlan hevesség. Ráadásul, mintha Katinka szövegeit nem profi emberek írnák, mintha tükörfordítás lenne, legalábbis a sajtótájékoztatón felolvasott szövegről joggal írták ezt. És a széttépett szerződés engem előkészítetlenül sokkolt, nem voltam még rá felkészülve, egy kommunikációs stratéga ezt előkészítette volna, megmondta volna milyen szerződés érkezett, mit latolgat, mi nem tetszik benne, és csak ezután tépi szét, nem így hirtelenjében.
Ha valakik itt profin kommunikálnak, akkor azok inkább Gyárfás Tamásék. Ez persze el is várható olyan valakitől, akit kommunikációs- és szervezőkészsége tett sikeressé. És ez most egy kommunikációs küzdelem, melyben egy profi kommunikációs áll szemben egy magyarul nem is tudó sportmenedzserrel. A sportmenedzser azon a terepen akar nyerni, amit nem is ismer. Gyárfásék minden megszólalásukkal játsszák az értetlent, vagy talán valóban értetlenek is.
Tudom, a feltett kérdéseim buta kérdések, és mindenki könnyen rávágja a maga válaszát, hogy melyik feltehetően mit akar, milyen szándékok mozgatják, és hogy kinek van igaza. A magunk előítéletes válaszait gyártjuk, és belemagyarázzuk szerintem a célracionalitást egy értékkonfliktusba. A leginkább az a dichotómia bosszant, amely a „rendes magyar-e Hosszú Katinka vagy pedig egy amerikai befolyása alá került, és hazaszeretetét elvesztette, mert hisz minden úszó szívesen szerepel ingyen reklámfilmben” diskurzusban mozog. Átvinni ezt is a hazaszeretet felé a szokásos magyar mocsár, s hogy épp Gyárfás Tamásék próbálkoznak vele, nekem azt mutatja, hogy valamihez nagyon értenek. „Nálunk ez nem szokás” mondja az úszószövetség elnöke, és tényleg. Mindegy, hogy valaki liberális vagy konzervatív, ha itt él, tudja, hogy mi a szokás.
A sport bármennyire is teljesítményorientált és mérhető, mégsem jelenti azt, hogy a néhány század másodperccel jobb automatikusan mehet, mert lehet, ő nem tesz jót a csapatnak, rombolja a morált, a hangulatot. Hosszú Katinkáék pedig nagyon rombolják. Nálunk nagyon az a szokás, hogy az egyéb szempontok számítanak, és ezért tisztelni kell azokat, akik az egyéb szempontokat meghatározzák, és ezek fölött dönthetnek. Katinkáék nem tisztelnek senkit, és semmit, és ezzel szétvernek valamit, ami a miénk.
Az egyéb szempontokat meghatározó emberek egyre komolyabb hatalomra tehetnek szert, a sportolók pedig egyre inkább eszközzé válnak. A sportolók joggal érzik azt, hogy nem értük és róluk szólnak a dolgok, de talán vigasztalhatja őket az, ha elég szervilisek, egy idő után ők is bekerülhetnek a szövetségbe, amelyben aztán tiszteletet kapnak és döntési jogot, és akkor aztán ők is elfelejtik, hogy milyen volt régen, amikor csak pusztán sportolók voltak. De Hosszú Katinka kilóg ebből a rendszerből. Még se lehet eltávolítani, mert azok a mutatók már annyival fölötte vannak annak a határértéknek, ami fölött még diszponálhat a szövetség, aztán ott van a háttérből uszítója, aki fölött végképp nincs hatalma a magyar vezetésnek, és persze ott van Katinka is, aki nem átall a nyilvánosságon keresztül kommunikálni.
Van itt valami, amihez a két fél nagyon ért. Mindkettő úgy mozog benne, mint hal a vízben. Az úszószövetség a hatalma maximalizálásában jó, az úszók pedig a medencében. A felállás inkább az, hogy az úszók vannak a szövetségért, és nem fordítva. Ennek a gépezetnek mindenki részese. Leginkább a szövetség tagjai, mert ők érdekeltek is abban, hogy saját elkényelmesedettségükkel ne kelljen szembenézniük, és miért is gondolnák, hogy bármi probléma van, ha egyszer jönnek az eredmények. De részesei az úszók is, hisz nincs sem autonómiájuk, sem összefogás-készségük. Sokakat mozgatnak személyes érzelmeik is, hiszen nem a rendszert fejtegeti az, akinek emberi kapcsolatai vannak.
Megmondom azt is, honnan ismerős nekem ez az egész, és valószínűleg sok honfitársamnak is. Az egyik egyetemen, ahol tanítottam – tán épp a Bokros-csomag idején, amikor még papírra se telt, és mi vásároltuk, mikor vizsgáztatni mentünk – közölték velünk, hogy örüljünk, hogy egyáltalán taníthatunk. Mondta ezt az adminisztratív személyzet valamelyik vezetője, aki éppenséggel nem tanított, nem vizsgáztatott és nem vásárolt papírt. Vagyis nem a diákokért és a tanításért létezett számára az intézmény, hanem azért, hogy ő lehessen. A bürokrácia az intézmény küldetésének fejére nőtt.
Lehet, csak egy mozdulat bosszantja Tusupot, ahogy odaköszön neki valaki a szövetségből, ahogy elfelejti visszahívni, ahogy nem akarja megérteni a kérését, ahogy játssza az értetlent. Lehet, súlyosabb manipuláció verte ki a biztosítékot, de az is lehet, hogy csak a mentalitás, ami minden mozdulatban ott van, és a feledékenység.
Ne feledjük, ő onnan jött, ahol a vásárlónak akkor is igaza van, ha nincs igaza. Ahol nem lehet azt mondani, hogy ami az étlapon van, az elfogyott, mert ha már véletlenül kinn maradt az étlapon, akkor azt teljesíteni kell. (Ld. ezzel kapcsolatban David Ogilvy önéletrajzi írását abból a korszakból, amikor még nem reklámszakember, hanem séf volt.) Ahol egy szóbeli ígéret, hogy mikorra lesz pénz, azt jelenti, hogy akkorra valóban lesz, máskülönben az ígérgető elveszíti a hitelét és nem a kérőnek kell megalázkodni, hanem az ígérgetőt távolítják el.
„Nálunk nem így szokás” – mondta Gyárfás. Nálunk úgy szokás, hogy az úszó teszi a dolgát, segít ahol tud, és tiszteli a szövetséget. Amerikában meg úgy szokás – és sok helyen másutt is -, hogy az úszóból él a menedzsment, és ezért lesik az úszó minden kérését, rezdülését, és állandóan azt kommunikálják, hogy csak mondjon valamit, amit teljesíthetnek.
Magyarországon Gyárfás Tamásék nem az úszókból élnek, hanem a kormányzati támogatásból. Vagyis ők akkor ügyesek, ha ki tudják járni, hogy a központi költségvetésből több kerüljön az úszók büdzséjébe. Gyárfásék ügyessége abban nyilvánul meg, ha fölfelé tisztelettudók, ügyes politikusok, és ezért el is várják, hogy alattuk, az úszók méltányolják is ezen képességeiket.
Nem fogjuk egykönnyen megváltoztatni ezt a világot. Hosszú Katinkáék sem. Olyanok ők, mint elefánt a porcelánboltban. De talán arra felhívják a figyelmünk, hogy léteznek más kultúrák is, és ha lehet hinni a tudósításoknak, nálunk már több évtizede nem udvarolják körül az úszókat, míg másutt már rég komoly stábbal járják a világot.
Komoly stábbal??? – mondanánk mi, itt magyarok és így okoskodnánk tovább:
Zsolt Péter
Méltányosság Politikaelemző Központ
Kutatási igazgató