Két hét alatt csaknem megduplázódott, negyvenről 75-re emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma. A 35 áldozat közül heten nők voltak, a legfiatalabb 45, a legidősebb pedig 80 éves volt – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden.
(A kórházba szállítottakra vonatkozó adat az óév végéig történt veszteségre vonatkozik.)
A Magyar Szociális Fórum szerint a tömeges életvesztés hátterében a megélhetéshez szükséges anyagi feltételek hiánya áll. A Szociális Fórum tapasztalata szerint szaporodott azoknak a kisgyermekes népes családoknak a száma is, amelyek vészhelyzetbe kerültek, mert nincs mivel tüzelniük.
A társadalmi mozgalom arra kérte a kormányt, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, haladéktalanul mozgósítson minden állami szervet az élet védelmében, a további pusztulás megakadályozásáért.
Az MSZF emlékeztetett az Alaptörvényre, mely szerint
Valljuk, hogy az emberi lét alapja a méltóság