Azt már megszokhattuk, hogy az év vége felé Tarlós István főpolgármester bibliai méretű katasztrófákat vizionál, mondván, ha az állam nem száll be kellő mértékben a budapesti tömegközlekedés finanszírozásába, leállnak a buszok, a trolik, a villamosok; sáskajárás és békaeső söpri el a HÉV-vonalakat; a 3-as metró alagútjában pedig megnyílik és kénköves böffentéseket eregetve üzemelni kezd a pokol kapuja. (Az említett reláció állapotát ismerve, ez speciel tényleg előfordulhat).
Tarlós számára valószínűleg már afféle brandépítő elemmé, politikusi identitása szerves részévé vált az Orbán Viktorral vívott permanens prickfight; az ember szinte látja maga előtt, ahogy – mint egy jóféle viseguy-moziban – a parlament vécéjében, a piszoárnál állva tárgyalják meg a város ügyeit.
Tarlós számára valószínűleg már afféle brandépítő elemmé, politikusi identitása szerves részévé vált az Orbán Viktorral vívott permanens prickfight; az ember szinte látja maga előtt, ahogy – mint egy jóféle viseguy-moziban – a parlament vécéjében, a piszoárnál állva tárgyalják meg a város ügyeit.
Ezt a különös rituálét minden évben eljátsszák. Tarlós vörös fejjel teleüvölti a médiát, Orbán hallgat, esetleg hümmög és terel – aztán csak megoldják valahogy: a buszok, trolik, villamosok, metrók és HÉV-ek meg pöfögnek tovább. Évről-évre koszosabban, lepukkantabban és ócskábban, de szállítják az utasokat.
Mindkét sarokban hasonló kvalitásokkal (hatalmi gőg, arroganica, nepotista hajlam stb.) rendelkező kandúrok púpozták a hátukat – a különbség csak a lehetőségeikben volt
Ez volt egészen mostanáig. Hanem aztán az történt valami különös. Orbán bekeményített – és mivel Tarlós nem az a fajta ember, aki el tudná viselni, ha nála nagyobb kan tűnik fel a bögrecsárdában, hát ő is előkapta a hancúrlécet. Beindult a keresztény-konzervatív értelemben vett catfight: mindkét sarokban hasonló kvalitásokkal (hatalmi gőg, arroganica, nepotista hajlam stb.) rendelkező kandúrok púpozták a hátukat – a különbség csak a lehetőségeikben volt: az egyik küzdő fél egy végletesen lepusztított önkormányzat első embere, a másik egy kormányfő, aki az elmúlt években éltanuló despotainasként szinte minden hatalmat és forrást magához ragadott.
A meccset már azelőtt lejátszották, mielőtt a csapatok elvégezték volna a középrúgást. A parlament december 15-én elfogadott egy, a regnáló rezsimhez méltón álszent és kétszínű törvénymódosítást, amelynek értelmében Budapest valamivel többet kap a kerületek adóbevételeiből, ennek fejében viszont saját forrásból kell finanszíroznia a BKV működését. Klasszikus sakk-matt: Budapest papíron több pénzt kap, de közel sem annyit, amennyiből fent lehetne tartani egy 1,7 millió lakosú világváros tömegközlekedését – már ha az önkormányzat a többi feladatát is el szeretné látni.
Budapest papíron több pénzt kap, de közel sem annyit, amennyiből fent lehetne tartani egy 1,7 millió lakosú világváros tömegközlekedését – már ha az önkormányzat a többi feladatát is el szeretné látni
Nem csoda, hogy Tarlós megmérgedt – különösen azután, hogy Orbán Viktorral a kettejük hétfői tárgyalásán sem tudott zöld ágra vergődni –, és bejelentette, hogy a főváros a továbbiakban nem foglalkozik a BKV-nak évi nettó 11 milliárd forintos veszteséget okozó agglomerációs közlekedéssel, hiszen ez – legalábbis törvényi értelemben véve – nem is a feladata.
A főpolgármester bejelentését a médiumok zöme úgy értelmezte, hogy ezzel befellegzett az agglomerációs közlekedésnek. A politikus valószínűleg rájött, hogy ezt a cockfightot már úgysem nyerheti meg, ezért kedden sietős sajtóközleményben jelezte, hogy ő ilyet nem mondott. Arról, hogy a Pest környéki települések lakói ezentúl hogyan juthatnak majd be a fővárosba viszont nem referált. Ahogy a miniszterelnök sem.
