Közélet

Jogi kiskapu okozhat környezetszennyezést Almásfüzitőn

Engedély nélkül raknak le hulladékot a Greenpeace szerint, felszólították a kormányhivatalt, tiltsa meg a Tatai Környezetvédelmi Zrt. hulladékkezelési tevékenységét.

A Magyar Idők hétfői száma ír az almásfüzitői történetről, amiben a Greenpeace az egyik főszereplő. Ők közölték, Tatai Környezetvédelmi Zrt. érvényes engedély nélkül rak le veszélyes hulladékot a VII. számú vörösiszap-tározóban, egy szabálytalanul az engedélyükbe illesztett kiskapu alapján tehetik, törvénytelenül.

A lap szerint az almásfüzitői tározó tulajdonosa, a Tatai Környezetvédelmi Zrt., 2010-ban kaptak engedélyt, évi akár 132 ezer tonnányi veszélyes és nem veszélyes hulladék hasznosítására.

A Duna-parti tározóban vörösiszapot helyeztek el, de állítják, a kiporzást úgy előzik meg, hogy többek között veszélyes hulladékot hordanak a tározóra.

Komposztkészítéssel új „terméket” készítenek a tározó befedéséhez, bár erre nem kaptak engedélyt. A lap állítja, a Greenpeace és számos további független szakértő szerint ez a hulladékkezelési gyakorlat ellentétes a hulladékkezelés magyarországi és európai szabályaival, és veszélyezteti a környezetet.

De nem a komposztálás folyamata az egyetlen, ami kérdéseket vet fel. A cég tevékenységére vonatkozó jogszabály kimondja, hogy az „egységes környezethasználati engedély meghatározott időre” adható. Ez most öt év, így az engedélynek idén áprilisban le kellett volna járnia.

Nem járt. A dokumentumban ugyanis szerepel egy olyan kitétel is, hogy az új engedély megszületéséig a lejárt szerint folytatható a tevékenység. Ez a Greenpeace véleménye szerint olyan kiskapu, amely környezetszennyezés kockázata esetén megengedhetetlen.

A Greenpeace ezért felszólította az illetékes környezetvédelmi hatóságot, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt, hogy azonnali hatállyal lépjen fel a jogsértő helyzet megszüntetése érdekében, és a hatályos jogszabály alapján állítsa le Almásfüzitőn a VII. számú vörösiszap-tározóban a TKV hulladékkezelési tevékenységet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik