Közélet

Titokban vásárolta vissza cégét Giró-Szász András

Vagyonnyilatkozata szerint nincs semmilyen cégérdekeltsége a miniszterelnöki főtanácsadónak. Pedig van.

Leadta „üres” vagyonnyilatkozatát, majd gyorsan visszavette cégének 70 százalékos tulajdonrészét Giró-Szász András miniszterelnöki főtanácsadó – írja a HVG.hu.

Giró-Szász november 20-i államtitkári záróbevallása szerint nem rendelkezik semmilyen cégérdekeltséggel, noha akkor már majdnem három hete tulajdonosa volt visszavásárolt régi elemzőcégének, a Strategopolis Kft.-nek. Mindezt szabályosan megtehette, mert a vagyonnyilatkozati szabályok nem írnak elő naprakész adatokat.

Bárki trükközhet azzal, hogy a nyitó bevallása után egy nappal vesz egy céget, a záró előtt egy nappal pedig eladja, így a dokumentumból nem derül ki semmi. A volt államtitkár ősszel alakította át cégcsoportját: októberben eladta a szállodabizniszben érdekelt Safe Port Project Kft.-ben lévő tulajdonrészét, majd novemberben visszaszállt 2014-ben otthagyott cégébe. Közben leadta vagyonnyilatkozatát, amiben a Safe Port már nem, a Strategopolis pedig még nem szerepelt – írja a portál.

A Strategopolis egyébként az elmúlt években sorra nyert közpénzes megbízásokat. A nyereség nagy részét osztalékként kivették a tulajdonosok, a tavalyi eredmény után például összesen 271 millió forintot kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik