Közélet

Január óta nem vezethette volna a települést a kislétai polgármester

Csak most mondott le, mert azt mondta, most vált számára egyértelművé a helyzet.

Távozik posztjáról Madácsi Imre, Kisléta fideszes polgármestere, aki január óta illegitim módon vezette a szabolcsi települést – írja a Népszabadság. Madácsit ugyanis felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy olyan ügyben, ahol megváltozott munkaképességű embereknek csak a munkabérük töredékét fizették ki, miközben a teljes összegre felvették az állami támogatást.

Madácsi a Népszabadságnak azt mondta: azért jár be az ítélet ellenére dolgozni, mert van olyan jogász, aki szerint nem kellene lemondania. Ugyanakkor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal bírósági eljárást kezdeményezett ellene. Végül a polgármester közölte: felhívták a közigazgatási és munkaügyi bíróságtól, és világosan kiderült számára, hogy be kell fejeznie polgármesteri tevékenységét.

„Ezelőtt tizenhárom évvel két barátom kért meg, hogy vegyek a nevemre egy céget. Három hónapig volt a nevemen az a cég, amely miatt elmarasztaltak, s amely miatt le kell mondanom a polgármesteri tisztségemről” – mondta Madácsi az ügyről, amihez szerinte neki semmi köze.

Az időközi választás után az új polgármester akár a január óta hozott polgármesteri döntések és képviselő-testületi határozatok semmissé nyilvánítását is kezdeményezheti, és a helyi jegyzőt is felelősségre vonhatják, ha mulasztást követett el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik