Közélet

Orbán főtanácsadója nem tud semmit – 100 ezer gyermek nyomorban él

Hegedűs Zsuzsa (hegedűs zsuzsa, minden gyerek lakjon jól alapítvány, )
Hegedűs Zsuzsa (hegedűs zsuzsa, minden gyerek lakjon jól alapítvány, )
Sorra cáfolják politikusok, szakemberek Hegedűs Zsuzsát, aki szerint teljesen fölösleges a Nemzeti Minimum program.

Orbán Viktor főtanácsadója szerint a kormány már felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést, akik mást állítanak, azok 2008-as adatokból dolgoznak.  Ugyanakkor a Népszavának politikusok, szakemberek cáfolják ezt.

A miniszterelnöki főtanácsadó nincs tisztában a helyzettel – mondta a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke. Király Gábor cáfolta, hogy a Nemzeti Minimum támogatói elavult adatokra hivatkoztak.

Hegedűs kijelentéseivel ellentétben mi friss, 2014-15-ös adatokra hivatkozunk, a felmérést az MTA, a Tárki és a Máltai Szeretetszolgálat készítette.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke úgy vélte, Hegedűs nincs tisztában a helyzettel, hiszen a magyar lakosság 40 százaléka a szegénységi küszöb alatt él:

ez több mint félmillió gyerek, közülük százezer nyomorog.

Király nem látja, hogy a Hegedűs által emlegetett kormányintézkedések megoldották volna a problémát, és ez szerinte a jövőben sem lesz másképp.

Ha igaza van, mondjon le!

Orbán Viktor főtanácsadójának szavaira Bangóné Borbély Ildikó, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának MSZP-s tagja úgy reagált, ha a kormány valóban felszámolta a gyermekéhezést, akkor Hegedűsre nincs is szükség,

jövő héten bejelentheti a lemondását.

Még nála is karcosabb volt Szabó Tímea (PM), aki Facebook-oldalán nem rejtette véka alá, mit gondol Hegedűsről,  és alapítványáról, majd írását így zárja,

ha ezek után valaki még egyszer azt mondja nekem, hogy én a gyermekéhezéssel kapcsolatban provokálom a kormányt, azt esküszöm, összezárom egy hétre Hegedűs Zsuzsával.

Mindez szólhat akár Révész Máriusznak is, akivel a PM képviselője a 168 Óra hasábjain vívott számháborút a gyermekéhezésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik