Közélet

Olyan drágán építettek Szegeden játszóteret, hogy vissza kell adni az árát

Játszótér (Array)
Játszótér (Array)

2013 nyarán adták át a Szegedi Vadasparkban a Flamingo nevű új interaktív tájékoztató rendszert és egy játszóteret. Összesen 265 millió forintba került, nagy részét, 185 millió forintot az Európai Unió állta – számol be a 444.hu az igen drága projektről. Az összeghez  80 millió forintot tett hozzá a  kivitelező, a Titan Project’s House, amelynek előző háromévi teljes árbevétele 7,3 millió forint volt, a nyeresége pedig 2010 és 2012 között összesen 518 ezer forint. 2012-ben 1,7 milliós bevétele volt a cégnek, ehhez képest kaphatott 185 millió forint uniós támogatást – írja a portál. A tulajdonos Vahl Rezső cége adta ki a Szóda című, a szocialistákat keményen kritizáló helyi lapot. Vahlnak egyébként két trafikja van Szegeden, bt-jében kültag Cseri László, aki a vadasparki megnyitón szalagot átvágó Gyimesi László helyi Fidesz-elnök személyi titkára volt.

Egy helyi MSZP-s képviselő, Ménesi Imre szúrta ki, hogy a játszótér mintha túl borsos áron készült volna el. Egy másik cég árlistáján megnézte a Szegedre szállított játékokat, és azok együtt a 20 millió forintot sem érték el. Az interaktív sétához vásárolt 50 tablet és öt információs pult árát további 20 millióra taksálta Ménesi, miközben a projektre csak az EU-tól 180 millió forintot kaptak.

Ménesi tavaly nyáron feljelentést tett az ügyészségen és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordult. Vahl Rezső erre közleményben reagált, amelyben többek között azt nehezményezte, hogy sem a sétához fejlesztett szoftvert, sem az érintőképernyős látogatókonzolokat nem említette meg. A portál szerint a csodaszoftver tavaly őszre tönkrement, a Vadaspark vezetője úgy nyilatkozott: a Titan nem frissítette azokat.

A Titan egy szegedi önkormányzati cégtől bérelte a játszótér területét, idén viszont már egyetlen fillért sem adott, milliós tartozásuk miatt a szerződésüket is felmondták, a játszótér pedig egy éve zárva van. Ezután a Titan egy másik uniós pályázaton újabb 50 millió forintot nyert, majd tulajdonosa megvált tőle. Áprilisban egy vizsgálat azt állapította meg, hogy valóban szabálytalanság történt a projektben. A Nemzetgazdasági Minisztérium a teljes támogatás és a plusz kamatok visszafizetését rendelte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik