Közélet

Kifarolt az MSZP az egyházügyi csacsogásból

Nem túlzás a csacsogás szó, legalábbis a szocialisták szerint semmi értelme nem volt a bizottságban részt venniük, nem fogadták be egy ellenzéki javaslatot sem a fideszesek.

Az MSZP a továbbiakban nem vesz részt az egyházügyi törvény módosításáról szóló ötpárti egyeztetéseken – közölte Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke hétfőn. Frakciótársa, Demeter Márta elmondta, hogy határozati javaslatot nyújtanak be a Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítésére.

Bárándy az egyházügyi törvény módosításáról azt mondta, bebizonyosodott, hogy – a kezdeti biztató jelek ellenére – a Fidesz az ötpárti egyeztetéssel a külvilágnak akart színjátékot játszani. Ezt azzal indokolta, hogy a törvénymódosítás szövegébe az ellenzéki pártok egyetlen érdemi javaslata sem került be.

Az ellenzéki képviselő közölte, azt javasolták, hogy a közfeladatot ellátó egyházak mindegyike kapjon támogatást, jelenleg ez nem szerepel a törvényben. Bárándy szerint a választók megtévesztése lenne az, ha az MSZP továbbra is részt venne az egyeztetéseken, mert azt a látszatot keltenék, hogy ez egy demokratikus folyamat.

Mentsük meg a honvédok pénzét!

Demeter Márta arra hívta fel a figyelmet, hogy a Honvéd Egészségpénztár tagjainak mintegy 1,8 milliárd forintnyi megtakarítása ragadt bent a Buda-Cash brókerház tulajdonosai által birtokolt DRB Banknál. Mint mondta, ennek az összegnek a hiányában megbénult a pénztár működése, ahol több mint 27 ezer katona, honvédségi, rendvédelmi, nemzetbiztonsági dolgozó megtakarítása volt.

Közölte, határozati javaslatukban arra szólítják fel a kormányt, hogy törvényben rendezze a Honvéd Egészségpénztár tagjainak helyzetét. Javaslatuk szerint az államra szállna az egészségpénztár DRB Bankkal szembeni követelése, így lehetővé válik a tagoknak a megfelelő összeg kifizetése; az állam később érvényesíthetné a rá átszállt követelést – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik