Közélet

Versenyezniük kell a Volán-társaságoknak

Pályázati úton kell majd kiválasztani a távolsági buszjáratok üzemeltetőit. Az induló cégek buszainak átlagéletkora nem haladhatja meg a tíz évet, a Volánoknál viszont most sokkal rosszabb a helyzet.

A Volán-társaságoknak is versenyezniük kell majd a távolsági személyszállítás piacán, már megkezdődött a piaci liberalizációt előkészítő munka – írja a Világgazdaság. Az uniós előírások szerint már nem hosszabbíthatók meg a Volán-társaságok fennálló közszolgáltatási szerződései, a jövő év végén hatályukat vesztik, az új buszos szolgáltatókat pedig pályázati úton kell kiválasztani.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a pályázati kiírás szakmai előkészítésén dolgozik, a tárca szerint még soha nem bonyolítottak le ennyire sok szempontot figyelembe vevő, az autóbuszos ágazat egészének jövőjét befolyásoló tendert.

A Volán-portfólióba tartozó társaságok összesen mintegy 6450 busszal rendelkeznek, ebből a helyközi szolgáltatásban nagyjából 5400 jármű üzemel. Az uniós elvárás szerint a pályázaton csak olyan cégek indulhatnak majd, melyek járműparkjának átlagos életkora nem haladja meg a tíz évet. Márpedig a Volánoknál a járműállomány átlagéletkora 14 év. A kormány már évekkel ezelőtt jelentős hitelkeretet nyitott a Volánoknak, hogy új buszokat vásároljanak, de ezzel alig éltek, csak az összeg néhány százalékát hívták le. Szakértők szerint azért nem éri meg új buszokat beszerezni és leselejtezni a régieket, mert ez csökkentené a társaságok nyereségét, amelynek fenntartása elvárás velük szemben. Egy új busz éves amortizációs költsége 4-5 millió forint, ami sokszorosa egy régi busz fenntartási többletköltségének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik