Közélet

„Miért akarnának beállni alattvalónak?” – Hiányoznak a fiatalok a Fideszből

A menekültválság a szőnyeg alá söpörte a szervezeti problémákat, a következő időszak legfontosabb feladata a pártépítés lehet.

Már párton belül is bírálják, hogy elöregszik a Fidesz tagsága: a párt jórészt középkorú vagy idősebb tagokból áll, és nem tudják magukhoz vonzani a fiatalokat – írja a VS.hu. Bár a menekültválsággal visszaküzdötte támogatottságát a kormánypárt, az év eleji válság erodálta a szervezetet: az elpártolt vagy inaktívvá vált tagság jó része továbbra sem tért vissza. Az egyik befolyásos vezető szerint pedig félő, hogy a kormányzati sikerek miatt most lelkes tagok később lemorzsolódhatnak.

Az egy éve kipattant kitiltási ügy, a fideszes vezetők urizálási botrányai és a kapkodó kormányzati intézkedések miatt felizzott belső feszültségek most is ott vannak a háttérben, a tagság nem kapott megnyugtató választ, csak most másfelé terelődött a figyelem. Bármikor jöhet olyan fordulat, amitől ismét megváltozik a hangulat – erre még Orbán Viktor is figyelmeztette a képviselőket.

A Fidelitasból már kiöregedtek az ambíciózus alapítók – köztük Rogán Antal és Szijjártó Péter, azóta nemigen akadtak követőkre. A Fidesz ifjúsági tagozata pedig gyakorlatilag nem is működik. Egy, az 1988-as alapítás óta aktív fideszes szerint nehéz is lenne elképzelni, hogy a huszonéves gyerekei lelkesedjenek azért, hogy elmenjenek választmányi ülésekre és megválasszák a számvizsgáló bizottsági tagokat. „27 éve sokunkat az az érzés-élmény vezetett a Fideszbe, hogy birtokba vehetjük a világot. Ma nem tudnunk ilyet kínálni a fiataloknak” – mondta a politikus, hozzátéve, hogy a párt szerinte ma már centralizáltabb és „becsontosodottabb”, mint az MSZMP volt. „Miért akarnának beállni alattvalónak?” – kérdezte.

A következő időszak legfontosabb teendője így a pártépítés lehet, a kérdés a novemberi tisztújító kongresszuson fontos szerepet kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik