Közélet

Vadai: Csak riogat a TEK

Vadai Ágnes (Array)
Vadai Ágnes (Array)
A DK szerint a "miniszterelnöki magánhadsereg" részese lett a fideszes kampánystábnak.

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra reagált, hogy terrorveszélyre hivatkozva fokozta a miniszterelnök
védelmét a Terrorelhárítási Központ (TEK). Az intézkedések nemcsak személyi, hanem objektumvédelmet is jelentenek. Abból a nemzetbiztonsági szolgálatok is kiveszik részüket. A nagyobb védelmet az is indokolja, hogy a szakszolgálatok terrorveszélyt tártak fel a magyarországi illegális bevándorlással kapcsolatban.

Vadai Ágnes közleményében egyrészt a miniszterelnöki magánhadseregének nevezi a TEK-et, másrészt úgy véli, a szervezet ezzel

beáll azon állami szervek sorába – közmédia, biztonságpolitikai álszakértők – , akik akár hazugságok árán is hajlandóak megtámogatni az Orbán-kormány félelemkeltő kampányát.

A DK alelnöke emlékeztetett rá, korábban a Terrorelhárítási Központ Tudományos Tanácsának tanulmánya állapította meg, hogy

az illegális migrációban nincs komoly terrorkockázat.

Most tehát azok kiáltanak terrorveszélyt, akik az év elején még saját szakmai tanulmányukban ismerték el annak ellenkezőjét. Az ellenzéki politikus szerint a kormány pártállami módon rendeli meg az állami szervek részvételét  éppen aktuális kampányában. Most a menekültellenes kampány felmelegítéséért kiált a TEK terrorveszélyt. A DK szerint ezzel a “miniszterelnöki magánhadsereg” részese lett a fideszes kampánystábnak, ha valóban terrorveszély fenyegetne, akkor nem a miniszterelnök, hanem az ország védelmét kellene megerősíteni – írta  Vadai Ágnes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik