Közélet

Újságírók adószámával viccelődött az adóügyi államtitkár

Tállai Andrást zavarja, ha pogácsaevés közben fotózzák.

Nemrég nevezték ki adóügyi államtitkárrá Tállai Andrást, Mezőkövesd egykori polgármesterét. A VS ebből az alkalomból szeretett volna portrét készíteni róla, ennek érdekében még a mezőkövesdi idősek napi ünnepségre is elmentek, ahová Tállai is hivatalos volt.

A fideszes politikus meg is érkezett, egyből leült a sarokba és pogácsát kezdett majszolni, az újságírók pedig nem gondolták, hogy baj lehet belőle, ha készül egy-két kép a pogácsaevő államtitkárról egy nyilvános szereplésén. Rosszul gondolták. Tállai egyik munkatársa arra szólította fel az újságírókat, hogy töröljék a képeket, majd az államtitkár is beszédbe elegyedett velük és ennek során rákérdezett, hogy egyébként van-e adószámuk.

Szeptember vége óta Tállai András felel az adóhivatalért, ezért az RTL Klub arról érdeklődött nála, hogy szerencsésnek tartja-e ebben a pozícióban, hogy adószámokon viccelődik. Az államtitkár nem akart nyilatkozni. Megkeresték a nemzetgazdasági tárcát is, ahol azt mondták: a humorosnak szánt mondat nem igényel minisztériumi állásfoglalást. Hozzátették azt is, hogy szerintük a fotós a sajtóetika íratlan szabályait sértette meg.

Olyan szabályról még nem hallottunk, hogy étkező politikust nem lehet lefotózni, de Tállai sem mindig ilyen érzékeny: saját Facebook-oldalán sem ritkák az olyan képek, amelyeken az államtitkár úr jóízűen eszeget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik