Közélet

Az állami tévé tiltakozik az ellen, hogy államinak nevezzék

Úrrá lett az önérzet az állami milliárdokból eltartott MTVA-n.

A HVG érdeklődött az MTVA sajtóosztályánál arról, hogy mi igaz abból, hogy az angol és orosz nyelvű híradó után újabb idegen nyelvű hírblokkok jelennek meg az M1-en.

Minthogy az állami média a Facebookon közzétesz minden hozzá érkező sajtókérdést és választ, a HVG-nek írt reagálás is kikerült, melyben a kérdést elintézik annyival, hogy ha lesz új idegen nyelvű hírműsor, majd szólni fognak. Emellett az érdemi válasznál jóval nagyobb terjedelemben utasították el, hogy a HVG a kérdésben „állami tévének” nevezte az M1-et, és azzal próbáltak visszavágni, hogy ez olyan, mintha a hetilapot 1979-es alapítása miatt „a valamikori pártállam médiumának” neveznék.

Megkeresés érkezett hozzánk a HVG-től idegen nyelvű híradókkal kapcsolatosan:KÉRDÉS:Tisztelt Sajtóosztály,kérem,…

Posted by MTVA Sajtóosztály on Tuesday, 27 October 2015

 

Az MTVA idén mintegy nyolcvanmilliárd forintból gazdálkodik, amit az államtól, végső soron az adófizetőktől kap. Nemrég arról írtunk, hogy az elmúlt négy évben az adófizetőknek fejenként mintegy 123 ezer forintba került az állami média fenntartása, miközben a közszolgálatiságával kapcsolatban visszatérően merülnek fel kétségek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik