Közélet

Erőlködik az állami tévé, hogy terroristának állítsa be a menekülteket

A szerkesztőknek mindenre le kell csapniuk, amivel szinten tarthatják a feszültséget.

Szabályosan erőlködtek az állami hírtévé munkatársai, hogy az állítólag menekültek által hátrahagyott mobiltelefonokon olyan tartalmakat találjanak, amit össze tudnak kapcsolni a terrorizmussal – értesült belső forrásokból a HVG.hu. „Próbálták a kormány által elvárt irányban értelmezni a felvételeket” – mondta egy tévés munkatárs, hozzátéve: „volt ott mindenféle fotó és videó, csak nem felelt meg a célnak”. Egy valóban véres felvételről például kiderült, hogy a síiták Asúra ünnepéről készült, ami egy külső szemlélőnek valóban durva lehet, de ennyi erővel a magukat keresztre feszítő keresztények ünnepe is az.

Az M1 a közelmúltban négy alkalommal is foglalkozott az állítólagosan eldobott telefonok tartalmával és azok értelmezésével. A Betyársereg honlapján is megtalálható történetet minimális forráskritikával vették át és spekulációkat közöltek a témával kapcsolatban. A híradó felelős szerkesztőivel, újságíróival szemben elvárás, hogy a menekültek megítélését negatívan befolyásoló anyagokat gyártsanak, még külső tippek is érkeznek a vezetéshez, hogy mit lehetne felhasználni a feszültség szítására. Bent is érzik, hogy már nemzetközi szinten is leült az egész kérdés, de ha bármi történik – például egy bevándorló kirabol egy dél-olasz turistát – az állami tévé híradósainak azonnal be kell szerezniük az anyagot.

Kérdéses szaktudás

A HVG.hu megszólaltatta Georg Spöttlét, aki szakértőként nyilatkozott arról az M1-en, hogy milyen megrázó fotókat látott a telefonokon. Tagadta, hogy köze lett volna a telefonok megszerzéséhez, azt mondta: egy híradós szerkesztő kérte meg, hogy nézze meg a telefonokon talált, idegen nyelvű tartalmat. Azt mondta: a telefonokon 11 gigabájtnyi anyag volt, azt nem tudta átnézni, csak a neki megmutatott felvételeket nézte meg, de azt sem tudta, hogy az egyik kép például egy mexikói lejárató kampány része. Spöttle szerint sem lehet biztosan tudni, hogy a felvételekkel nem manipuláltak, de szerinte a neki megmutatott mobilok egy része meg volt rongálva, „pont úgy néztek ki, „mint amit a migránsok eldobtak, mielőtt továbbmennek, hogy ne találják meg náluk”.

Az állami tévé eljárása jogsértések gyanúját veti fel a portál szerint – azzal, hogy a megtaláló nem szolgáltatta be a megtalált telefonokat a hatóságoknak, tiltott adatszerzés és az információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekményének gyanúja merül fel mind az ő, mind az MTVA részéről. Hamar lelepleződött az is, hogy a kétséges hitelességű felvételekből levont megállapítások tendenciózusak, nemcsak egy mexikói lejárató kampányt néztek be, de egy másik videó, ami Spöttle szerint a dzsihádistákat éltető propagandavideó, valójában éppen egy Iszlám Állam-ellenes felvétel. Ez a köztévé eljárása mellett Spöttle szaktudását is megkérdőjelezi – véli a portál.

Tudományos munka helyett médiaszereplés

Szerdán az Index egyébként az állami média másik gyakran szerepeltetett szakértőjéről, Nógrádi Györgyről is kiderítette, hogy gyakorlatilag szélhámos. Bár népszerűséget szerzett magának azzal, hogy azt állítja, a menekültek közt hemzsegnek a terroristák, de valós tudományos tevékenységet nem végez. Médiaszerepléseit tudományos munkának fogja fel, önéletrajzában pedig valótlanul állítja például, hogy a svéd nemzetvédelmi egyetem elnökségi tagja és olyan egyetem rektorhelyetteseként tünteti fel magát, ami valójában nem is létezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik