Közélet

Megint visszaéléseket sejt a roma felzárkóztatás mögött az LMP

A párt szerint az emberminisztérium háttérintézménye sokszoros pénzt költött képzésre, mint amennyiből piaci áron meg lehetett volna oldani.

Több mint egymilliárd forintot költött az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), valamint az EMMI háttérintézménye, a Türr István Kutató és Képző Intézet (TKKI) az úgynevezett „roma közigazgatási rendszer” kiépítésére. Az Origo emlékeztet: a kormány a szabálytalan költések miatt elvette a felzárkóztatásra szánt forrásokat az ORÖ-től és odaadta a TKKI-nak.

Hadházy Ákos, az LMP korrupcióügyi szóvivője szerint ugyanakkor rosszabb helyre nem is tehették volna a pénzt, mert úgy tűnik, a TKKI is nagyvonalúan kezelte a forrásokat. A politikus által megszerzett dokumentumokból kiderül, hogy az intézet 700 millió forintot költött 1200 ember 30 órás képzésére – ez fejenként 600-700 ezer forintos tandíjat jelent, miközben piaci alapon ez néhány tízezer forintba került volna. A tananyag 22 millióba, a szoftverek 50 millióba kerültek ugyanebben a programban és az is kiderült, hogy 650 millió forint ment el bérköltségre.

Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője közölte: érthetetlennek tartja, Farkas Flórián mire kap havi több mint egymilliós fizetést, ugyanis miniszterelnöki megbízottként a roma pénzek felügyelete is a feladatai közé tartozna. Pártja a „kamu” felzárkóztató programok leállítását és Farkas felelősségre vonását szorgalmazza, miután újabb egymilliárd forint elherdálásáról számoltak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik